Vasárnapi asztal

Ősz végi finomságok

Finom főételek a Vasárnappal
Vasárnap

2021. november 18. 08:00

Vasárnap
Kép Unsplash

Lazac édesburgonya-pürével

Hozzávalók: 30 dkg lazac, 5 dkg vaj, só, bors, fokhagyma. A püréhez: 2 db kisebb édesburgonya, 5 dkg vaj, 1 dl tej, só, bors, szerecsendió.

A halhoz a vajat egy serpenyőben megolvasztjuk, a lazacot bőrével lefelé, közepes lángon megpirítjuk. Sózzuk, borsozzuk, fokhagymát dobunk mellé. Minden oldalát 3-4 percig sütjük. A püréhez a burgonyát meghámozzuk, sós vízben puhára főzzük. Összetörjük, mint a hagyományos krumplipürét szoktuk. Sóval, szerecsendióval, kis borssal ízesítjük. Az egészet egy kis citromlével meglocsolva tálaljuk.

Töltött sütőtök

Hozzávalók: 800 g sütőtök, 1/2 bögre quiona, 60 g feta sajt, 1 kisebb fej lila hagyma, 1/2 csokor petrezselyemzöld, 1 kk. só, bors, 40 g dió.

A tököt megmossuk, félbevágjuk és kimagozzuk. 180 fokra előmelegített sütőbe tesszük, és 45 perc alatt elősütjük. Ez alatt a quinoát dupla adag vízben, egy csipet sóval megfőzzük. A hagymát, a petrezselymet felaprítjuk, a sajtot kis kockákra vágjuk, a diót felaprítjuk (ezt egy kicsit meg is piríthatjuk, hogy még finomabb legyen). Mindezt egy nagy tálban összekeverjük. Ha a sütőtök elkészült, kikaparjuk a megfőtt belsejét, és kockákra vágjuk. Hozzáadjuk a kész töltelékhez, fűszerezzük, visszatöltjük a tökbe, és visszatesszük a sütőbe még 10–15 percre, hogy összesüljön.

Kacsamell fügemártással

Hozzávalók: 2 szelet kacsamellfilé, 1 ek. kakukkfű, 1 fej salotta hagyma, 1 dl vörösbor, 1 ek. balzsamecet, 4 db füge, méz.

A kacsamell bőrét irdaljuk be úgy, hogy a hús ne sérüljön meg alatta. Bedörzsöljük sóval és a kakukkfű felével, majd egy serpenyőben bőrrel lefelé 3-4 percig zsírjára sütjük, megfordítjuk, és alacsony hőfokon még további 4 percig sütjük. Kiszedjük és pihentetjük. Ez alatt a hagymát felaprítjuk, a fügét gerezdekre vágjuk. A zsírt kiöntjük, majd a kissé zsírosan maradt serpenyőben a hagymát megdinszteljük, hozzáadjuk a maradék kakukkfüvet és a fügeszeleteket. Kb. fél percig főzzük, majd felöntjük az egészet a borral és az ecettel. Ha nem elég édes, mézet adunk hozzá. A húst félcentis szeletekre vágjuk és a mártással leöntve tálaljuk.

Gombás répapörkölt

Hozzávalók: 1 fej hagyma, 5-6 db sárgarépa, 250 g sampinyon/csiperkegomba, 2 gerezd fokhagyma, só, bors, pirospaprika, kis csípős, curry, kurkuma.

Apróra vágjuk a hagymát, megtisztítjuk, felvágjuk a gombát, és ugyanezt tesszük a répával is. Egy kevés olajon elkezdjük dinsztelni a hagymánkat, ha picit megpirult, félrehúzzuk és elkeverjük az olajban a fűszereket (curryből meg kurkumából csak egy pici menjen bele, mert a répa eleve édes lesz, ha megfő). A hagymára jöhet a gomba, ha pedig levet eresztett, akkor jöhetnek a répakarikák. Fedő alatt hagyjuk, hogy jól összefőjön, igény szerint még egy kicsit fűszerezzük.

Csirkés- tejszínes sült tészta

Hozzávalók: 400 g penne tészta, 1 ek. olaj, 250 g csirkemell, 250 ml tejszín, só, pirospaprika, bors, 2 gerezd fokhagyma, szerecsendió, 10 dkg reszelt sajt.

A tésztát kifőzzük a csomagoláson található utasítások szerint. A csirkemellet apró kockákra vágjuk, sózzuk, borsozzuk, teszünk rá egy kevés pirospaprikát. Olajon addig pirítjuk, amíg ki nem fehéredik. Hozzányomjuk a fokhagymát. Felöntjük tejszínnel, szerecsendiót reszelünk bele, ha kell, újra sózzuk, borsozzuk. Egy nagy tűzálló tálban összekeverjük a csirkés-tejszínes szaftot a tésztával. Rászórjuk a sajtot, és 180 fokos sütőben 20–25 perc alatt összesütjük.

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2021/46. számában jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene

Támogassa a vasárnapot

Bizonytalan időkben is biztos pont a Vasárnap. Hogy a gazdasági nehézségek ellenére fennmaradhasson, fokozottan szüksége van az Olvasók támogatására. Fizessen elő egyszerűen, online, és ha teheti, ezen túlmenően is támogassa a Vasárnapot!

Kattintson ide, hogy a járvány közben és után is legyen minden kedden Vasárnap!

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
iskolai zaklatás k

Bántalmazzák a gyerekemet – mit tegyek?

Gyimesi György

A Za ľudí diszkriminatívnak tartja Gyimesi György javaslatát

iskolai zaklatás k

Kiből válhat zaklató? – az iskolai zaklatás forrásai

Juraj Šeliga

„Háború fenyeget” – véli Šeliga, aki továbbra is támogatja az Egyesült Államokkal kötendő megállapodást

A rendőrség részleteket közölt Lég és Csallóközcsütörtök között történt tragikus balesetről (KÉPEK)
Frissítve

Két áldozatot követelt a Lég és Csallóközcsütörtök között történt baleset (KÉPEK)

Vlhova

14 magyar és 50 szlovák sportoló utazik Pekingbe

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.