Nem csak vegetáriánusoknak!

Vasárnap

Hús nélkül is szép az élet

25 perc

Rebarbaraleves

Hozzávalók: 7 közepes szár rebarbara, 1 fahéjrúd, 6 szegfűszeg, fél citrom héja, 5-6 ek. cukor, 1 tk. pudingpor, 8,5 dkg tejföl, 1,5 l víz.

A rebarbarát megtisztítjuk, 2-3 cm-es darabokra vágjuk, és feltesszük főni annyi vízben, ami bőven ellepi. Hozzáadjuk a cukrot, a fél citrom lehámozott héját meg a fűszereket, és kb. 10 perc alatt puhára főzzük. Mikor megfőtt, eltávolítjuk a fűszereket és a citromhéjat, majd botmixerrel lemixeljük.

A pudingport összekeverjük a tejföllel, hozzáadunk néhány kanálnyit a meleg levesből, simára keverjük, végül folyamatos kevergetés mellett hozzáöntjük a leveshez. Pár percig forraljuk, hogy besűrűsödjön, utána levesszük a tűzről, és hagyjuk kihűlni. Lehűtve tálaljuk.

 

40 perc

Rakott bulgur tofuval

Hozzávalók: 25 dkg bulgur, 15 dkg zöldborsó/zöldbab/brokkoli, 1 közepes répa, 1 kisebb póréhagyma, 3 nagy marék spenót, 1 lila hagyma, 30 dkg füstölt tofu, 2-3 dl szójajoghurt (vagy natúr joghurt), 2 tk. mustár (vagy paradicsomszósz), 1 mk. majoránna, só, bors, kókuszolaj.

A bulgurt kétszeres mennyiségű vízzel leforrázzuk, megsózzuk, fedő alatt pár percig főzzük, majd félretesszük, hogy magába szívja a vizet.

A felaprított lila hagymát és a felkarikázott pórét wokban, kevés kókuszolajon üvegesre pirítjuk. Hozzákeverjük a répát és a borsót (vagy más zöldséget), egy kis vizet öntünk alá, sózzuk, borsozzuk, és fedő alatt a zöldségeket roppanósra pároljuk. Végül hozzájuk keverjük a felszeletelt spenótot is, és tovább pároljuk. Ha a spenót összeesett, a zöldségekhez adjuk a lereszelt vagy szétmorzsolt tofut, elkeverjük, majd a joghurtot és a mustárt (vagy paradicsompürét) is hozzáforgatjuk; szükség szerint fűszerezzük. Az egészet a bulgurra öntjük, sütőtálba egyengetjük, és 200 fokon pirosra sütjük (25–30 perc).

 

50 perc

Zöldséges vega lepény

Hozzávalók: fél fej hagyma, 1 nagy paprika, fél fej brokkoli (előfőzve), 0,75 csésze gluténmentes sütőliszt, 1,5 csésze zsírszegény tej/tejszín, 3 tojás, 0,5 csésze Cheddar sajt (reszelt), 1 mk. só, 1 mk. bors, 0,5 mk. pirospaprika (lehet csípős).

Egy serpenyőben a felkockázott zöldségeket kevés olívaolajon megpároljuk, majd kivajazott hőálló tálba rakjuk. A lisztet, a tojásokat, a tejet/tejszínt, a sót, a borsot és a pirospaprikát összekeverjük, a párolt zöldségekre öntjük, s a tetejére szórjuk a sajtot. 190 fokra melegített sütőben 35–40 percig sütjük.

 

45 perc

Gombaburger

Hozzávalók: 30 dkg csiperkegomba, 1 (fekete) babkonzerv, 3-4 brokkolirózsa, 1 kis fej lila hagyma, 3 tojás, 2 ek. zsemlemorzsa (zabpehely), 4 gerezd fokhagyma, só, bors, kakukkfű, rozmaring, 1 ek. Worchestershire szósz (elhagyható), 2 ek. reszelt parmezán (elhagyható), 2 ek. olívavaolaj.

A leszűrt bab felét tálba tesszük, szétnyomkodjuk, pürésítjük. Hozzáadjuk a felaprított gombát, brokkolit, hagymát és fokhagymát, majd a maradék egész babot. Fűszerezzük, és jól összekeverjük. Hozzátesszük a felvert tojásokat, a zsemlemorzsát és a reszelt sajtot, s fakanállal óvatosan összekeverjük. Kis időre a hűtőbe tesszük. Kb. 30 perc után a masszából enyhén vizes kézzel pogácsákat formázunk – ha kell, még egy kis zsemlemorzsát adunk hozzá –, majd forró olajon egy serpenyőben mindkét oldalukat megsütjük (oldalanként 3–5 perc).

Tipp: Ropogós buciban vagy friss bagettel, salátával fogyasztjuk.

 

 

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2021/20. számában jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?