Kávépercek

Vasárnap

Szeretjük a kávét. Illatos, finom és energiát ad. Kávé nélkül nehéz volna túlélni a hétköznapokat. De mennyit tudunk erről a fekete italról?

Hűsítő jegeskávék

Máris itt a nyár, a teraszozással és hideg italokkal teli időszak. Ilyenkor a kávék is lehűlnek kicsit, a kávézók kínálatát pedig ellepik a mindenféle jeges, koffeintartalmú italok. Ki gondolná, hogy a jegeskávé története egészen az 1840-es évekre nyúlik vissza…

Jeges történelem

Az első hidegen fogyasztott kávé állítólag a francia katonasághoz kötődik, mégpedig Algériában. Történetesen úgy, hogy elfogyott a tej. Hogy mi köze ennek a kávéhoz? Annyi, hogy a katonák a tej helyett vízzel hígították, és mert Algériában elég nagy a forróság, rájöttek, hogy hidegen fogyasztva sokkal üdítőbb. Hazatérésük után az állomáshelyük szerint Café Mazagrannak keresztelték találmányukat, mely aztán gyorsan elterjedt a lakosság körében, és a kávéházak kínálatába is hamar bekerült.

A jegeskávé további terjedését nehéz nyomon követni. Fokozatosan mindenhol, mindenkinél megjelent a hidegen fogyasztandó kávé (mármint nem a kihűlt, hanem a szánt szándékkal hideg). Ott van például az olaszok Granita al Cafféja, ami tulajdonképpen kávés jégkása, vagy éppen a görögök frappéja. Az első frappét Dimitrisz Vakondiosz készítette az 1957-es Szaloniki Nemzetközi Vásáron. Nem volt forró víz, ezért nagy leleményesen hideg vízzel és cukorral rázta össze az instant kávét. Azóta számos változatban élvezhetjük a hűsítő kávés italokat. És ha már jegeskávé, muszáj megemlítenünk a Starbucks frappuccinóját is, amely 1995-ös megjelenése óta töretlenül az egyik legnépszerűbb jegeskávé típus.

Jeges élvezet a világ körül

A jegeskávénak valóban kismillió változata van. Ízlés dolga, hogy ki melyiket preferálja. Forró napokon érdemes kipróbálni néhányat, és megtalálni a nekünk leginkább tetszőt. Vegyünk is szemre párat:

  • Ausztrália: az ausztrálok kedvenc jeges italában van szirup, tejszín, kakaópor vagy kávébab. Úgy kell ezt elképzelni, mint egy nem összekevert turmixot.
  • Kanada: az egyik „legkanadaibb” dolog a világon talán a Tim Hortons kávézólánc. Itt kapható a helyiek kedvence, az Iced Capp névre keresztelt jeges kapucsínó.
  • Németország: a helyi Eiskaffee jellemzően eszpresszóból, vaníliafagyiból és tejszínből készül. Dobozos verziója nálunk is kapható, és igencsak nagy népszerűségnek örvend.
  • Olaszország: az olaszok inkább a hideg, kávés shotokat részesítik előnyben. De nagyon menő a vaníliafagyira öntött eszpresszó is, mely Affogato névre hallgat.
  • Egyesült Államok: az amerikaiak szeretik a jeges italokat, nemcsak a kávésakat. A jegeskávék ezerféle elkészítési módja közül itt mind a mai napig a Starbucks verziói a legnépszerűbbek.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?