Vasárnapi asztal

Káposztás nasik

Karácsony közeledtével általában mindenhol sütemények, édességek receptjeibe botlik az ember. Pedig nem mindenki édesszájú.
Vasárnap

2021. november 26. 14:15

Vasárnap
- Shutterstock-felvétel

Vannak, akik sokkal jobban szeretik a sós nassolnivalókat, péksüteményeket. Na, most nekik szeretnénk egy kis örömet szerezni az alábbi, káposztás receptekkel. Tuti sikert aratuk majd velük a vendégeknél is, hiszen ilyesmit nem esznek ám mindennap és mindenkinél!

 

Kelt, káposztás kockák

Hozzávalók: 1 közepes fej káposzta fele, 4 ek. olaj, 1 tk. só, 1 kk. bors, 50 dkg liszt, 1,5 tk. só, 2 dl tejföl, 3,5 dkg friss élesztő, 1 kk. cukor, 25 dkg margarin, 1 tojás (a lekenéshez), szezámmag/kömény (a tetejére megszórni).

A káposztát lereszeljük, egy magasabb falú serpenyőben olajat hevítünk és a káposztát megpirítjuk rajta. Sózzuk, borsozzuk, majd hagyjuk, hogy kihűljön. A tejfölt egy kicsit megmelegítjük, belemorzsoljuk az élesztőt, megszórjuk cukorral, és kicsit összekeverjük. A lisztben elkeverjük a sót, belemorzsoljuk a margarint is. Hozzáadjuk a tejfölt, a káposztát, és az egészet alaposan összedolgozzuk. Lágy tésztát kapunk. Lisztezett, lefedett tálban minimum egy órát kelesztjük. Ezután lisztezett felületen kisujjnyi vastagra nyújtjuk és a pogácsáknál használatos módon, 3 × hajtogatjuk 15 perces pihentetések beiktatásával. A téglalap felső harmadát középre hajtjuk, rá az alsó harmadot, majd a bal oldalt is középre és erre rá a jobb oldalt. Végül kb. 2 cm vastagra elnyújtjuk és kockákra vágjuk. Sütőpapírral bélelt tepsibe tesszük, letakarva még kb. 15–20 percig kelesztjük (amíg a sütő felmelegszik). Végül lekenjük villával felvert tojással, és megszórjuk a magokkal. 180 fokon kb. 15 perc alatt megsütjük.


 

Káposztás csigák

Hozzávalók: 50 dkg liszt, 3 dl langyos víz, 1 ek. só, 3 ek. zsír, 1 cs. szárított élesztő vagy 2,5 dkg friss élesztő, 1 kg friss káposzta, 3 ek. olaj/zsír, só és bors.

A káposztát kevés zsiradékon sóval, borssal megdinszteljük. Ha kész, hagyjuk kihűlni. A lisztet a sóval elkeverve egy mély tálba tesszük a szárított élesztővel együtt. A langyos vizet ráöntjük az élesztőre. Ha friss élesztőt használunk, akkor a langyos vízbe morzsoljuk bele, és utána tesszük a liszthez. A zsírt is hozzáadjuk, az egészet összegyúrjuk, pár percig dagasztjuk, végül olyan 40 percig enyhén meleg helyen letakarva kelni hagyjuk. Kelesztés után átgyúrjuk és kb. 40 × 40cm-es méretűre nyújtjuk. Eloszlatjuk rajta a káposztát, szorosan feltekerjük és 2-3cm-es szeletekre vágjuk. Sütőpapírral bélelt tepsibe tesszük, még 15–20 percig hagyjuk letakarva pihenni, majd 180 fokos sütőben 20–25 perc alatt készre sütjük a csiguszokat.

 

Káposztás pirog

Hozzávalók: 30 dkg finomliszt, 1 tk. sütőpor, 8 dkg vaj, 1 db tojás (+1 a kenéshez), 1 dl tejföl, 25 dkg káposzta, 3 ek. olaj, 1 nagyobb fej vöröshagyma, 1 dl fehérbor, bors, só.

A hagymát és a káposztát néhány perc alatt összepirítjuk, kevés bort is öntünk hozzá, addig folytatjuk a párolást, míg a folyadék teljesen el nem párolog. Őrölt borssal, kevés sóval ízesítjük. Ha kihűlt, egy kicsit lecsorgathatjuk. A lisztet összekeverjük a sütőporral, a közepén mélyedést képezünk, ebbe tesszük a puha, de nem olvadt vajat, a sót, és összemorzsoljuk. Hozzáadjuk a tojást, a tejfölt, és sima tésztává gyúrjuk. Golyó alakúra formázva a hűtőben 45 percig pihentetjük. Ezután 5 mm vastagra nyújtjuk és 10 cm átmérőjű pogácsaszaggatóval kiszúrjuk, a közepére halmozzuk a tölteléket, ráhelyezünk egy korongot, a szélét egy villával lenyomkodjuk, így nem jön ki a töltelék, és mutatós is lesz. A tetejét tojással megkenjük. A félhold alakú pirogokat kivajazott vagy sütőpapírral bélelt tepsibe rakjuk, és előmelegített forró sütőben, 180 fokon kb. 20 perc alatt megsütjük.

Támogassa a vasárnapot

Bizonytalan időkben is biztos pont a Vasárnap. Hogy a gazdasági nehézségek ellenére fennmaradhasson, fokozottan szüksége van az Olvasók támogatására. Fizessen elő egyszerűen, online, és ha teheti, ezen túlmenően is támogassa a Vasárnapot!

Kattintson ide, hogy a járvány közben és után is legyen minden kedden Vasárnap!

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
rendelo

Mit tegyünk, ha fertőzöttek vagyunk, és nem tudjuk elérni a körzeti orvost?

A kutyák képesek felmérni az emberek perspektíváját

Erről a kötelességéről se feledkezzen meg, különben megbüntethetik!

sdaas

Ennyivel mehet fel a cigaretták és az Iqos dohánytöltetének ára!

DAC

DAC: Kazahsztánba igazolt a középhátvéd

rendőrség

Már átutalt 9 ezer eurót a csalóknak – az utolsó pillanatban mentették meg a rendőrök

v

Párkány: a holokauszt nemzetközi emléknapján koszorúztak

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.