Vasárnapi asztal

Kacsamell vörösboros áfonyaszósszal

Elkészítés: 30 perc
author
Vasárnap

2022. január 19. 10:02

Vasárnap
- Shutterstock-felvétel

Hozzávalók: 2 kacsamellfilé, 1 kis fej lila hagyma, 1 nagy marék áfonya, 2 dl száraz vörösbor, 1 ek. kukoricakeményítő, 0,5 dl víz, só.

A mellen a bőrt beirdaljuk és egy felhevített vasserpenyőbe tesszük, először a bőrös oldalával lefelé (így kisül a zsírja, és nem igényel hozzáadott zsiradékot). Amikor a bőr szépen megpirult, megfordítjuk, rádobjuk a felkarikázott lila hagymát, és néhány perc alatt a másik oldalát is megsütjük. Ha a hús megsült, hozzáadjuk a megmosott áfonyát, felöntjük a borral és 10–15 perc alatt készre pároljuk. Amikor a hús elkészült, kivesszük a serpenyőből, és a hideg vízzel elkevert keményítőt hozzáadjuk az áfonyás-boros szószhoz. Összeforraljuk, és kész is.

Támogassa a vasárnapot

Bizonytalan időkben is biztos pont a Vasárnap. Hogy a gazdasági nehézségek ellenére fennmaradhasson, fokozottan szüksége van az Olvasók támogatására. Fizessen elő egyszerűen, online, és ha teheti, ezen túlmenően is támogassa a Vasárnapot!

Kattintson ide, hogy a járvány közben és után is legyen minden kedden Vasárnap!

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Árat emelnének a pékségek

Betelt a pohár a pékeknél, már a kenyér is megfizetethetlen lesz?

Eduard Heger

Sztrájkkal fenyegetnek az önkormányzatok, amennyiben Heger nem hajlandó tárgyalni

koronavírus-vakcina

Bevásárol majomhimlő elleni vakcinából az Európai Unió

Ellentmondó nyilatkozatok a kelet-ukrajnai tömegsírokról

Újabb tömegsírt fedeztek fel Mariupolban, 70 civil holttestét emelték ki

Naszvad

Indulhat a próbaüzem a naszvadi-ímelyi tisztítóállomáson

suzuki fotó

Suzuki: egymillió euró az Ukrajnából menekülteknek

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.