Vasárnapi asztal

Joghurttorta eperrel

Elkészítési idő: 1 óra
Vasárnap

2021. április 6. 08:00

Vasárnap
- Shutterstock-felvétel

Hozzávalók – piskóta: 12,5 dkg liszt, 12,5 dkg porcukor, 1 vaníliás cukor, 4 tojás, 2 ek. forró víz, csipet só; krém: 6 kis pohár epres joghurt, 2-3 ek. porcukor, 2 vaníliás cukor, 2 dkg porzselatin, 1 dl víz, 4 dl habtejszín, 20 dkg eper.

Piskóta: A por- és a vaníliás cukrot a tojásokkal habosra keverjük (lehet mixerrel). Állandó keverés mellett hozzáadjuk a forró vizet, és még 1-2 percig keverjük. Ezután hozzászitáljuk a lisztet, és fakanállal óvatosan összekeverjük. 24 cm-es, kikent, kilisztezett tortaformában 180 fokos sütőben 30 perc alatt megsütjük (tűpróba!). A sütőből kivéve pár percig a formában hagyjuk, majd rácsra téve kihűtjük.

Krém: A joghurtot a por- és a vaníliás cukorral elkeverjük. A zselatint forró vízben kevergetve feloldjuk; ha langyosra hűlt, a joghurtos keverékbe dolgozzuk. Apránként hozzáadjuk a habbá vert tejszínt, majd beleforgatjuk a feldarabolt epret is.

Összeállítás: A kihűlt piskótát két korongra vágjuk, az alsót visszatesszük a sütőpapírral bélelt tortaformába. Rárakjuk a krém nagyobb részét, majd ráhelyezzük a másik tésztakorongot, s tenyérrel kicsit lenyomkodjuk. A tetejét a maradék krémmel díszítjük. Pár órára a hűtőbe tesszük, majd eperrel díszítve kínáljuk.

Támogassa a vasárnapot

Bizonytalan időkben is biztos pont a Vasárnap. Hogy a gazdasági nehézségek ellenére fennmaradhasson, fokozottan szüksége van az Olvasók támogatására. Fizessen elő egyszerűen, online, és ha teheti, ezen túlmenően is támogassa a Vasárnapot!

Kattintson ide, hogy a járvány közben és után is legyen minden kedden Vasárnap!

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
A hazahívó szó – Beszélgetés Tiboldi Mária művésznővel

A hazahívó szó – Beszélgetés Tiboldi Mária művésznővel

GALÉRIA: 2:0-s hazai sikerrel tért vissza a győztes útra a DAC

GALÉRIA: 2:0-s hazai sikerrel tért vissza a győztes útra a DAC

GALÉRIA: Végső búcsút vettek Fülöp hercegtől

GALÉRIA: Végső búcsút vettek Fülöp hercegtől

A többség határozott nemet mond az étkezési utalványra

A többség határozott nemet mond az étkezési utalványra

Andrej Babiš

Csehországból kiutasítottak tizennyolc orosz diplomatát

online rendelés

Júliusban vége az adómentes online rendeléseknek

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.