Fűszerezzük meg! Érdekességek fűszereinkről

Vasárnap

Ezúttal a szerecsendiót vesszük szemügyre

A szerecsendió a Myristica fragrans nevű fa termése. Ez a fa örökzöld, és ültetés után 7 évvel hozza az első termését. Nagyjából 20 évesen éri el hozama teljét. A szerecsendiót trópusi területeken, elsősorban Indonéziában, Srí Lankán és Indiában termesztik. Hozzánk csak importálva jut el.

Számos gyógyhatása ismert: Európában főleg gyomorgörcsök ellen használták, sőt megpróbálták vele kezelni a pestist is. Kis mennyiségben jótékony hatása van a vérnyomásra.

Manapság a gyógyszeripar helyett inkább a kozmetikában hasznosítják: parfümök és illóolajok alapanyaga. A belőle nyert olaj például oldja a stresszt és javítja a szellemi képességeket.

Felénk a leggyakrabban édességek (mézeskalács, kekszek) fűszereként használják, meg forralt borba teszik. Remek azonban krumplis ételek ízesítésére, gazdagítanak vele kolbászt, gyakran alkalmazzák húsok fűszerezésére, s remek kiegészítője a zöldséges étkeknek is. Na és persze nem igazi a besamelmártás sem szerecsendió nélkül, sőt a tejszínes levesek, szószok is kiáltanak az ízéért.

Használatával nem szabad túlzásba esni. Általában már 1 csipet elég ahhoz, hogy érződjék az íze. Ha túl sokat fogyasztanánk belőle, akár hallucinogén hatásai is lehetnek. Szóval csak óvatosan!

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!