Ételek – történetek: A pattogatott kukorica

vasarnap

Ha mozizásra gondolunk, szinte biztos, hogy tudat alatt beúszik szemünk elé egy jó nagy adag popcorn és annak illata. A majszolás után érzett szomjúság, a roppanó hangok... Van, aki pont emiatt nem szereti a mozikat, de vitathatatlan, hogy mára a pattogatott kukorica elválaszthatatlan velejárója, sőt szimbóluma lett a filmszínházaknak.

Kinek jutott először eszébe, hogy kipattogtassa a kukoricát?

A popcorn az emberiség legrégibb ropogtatnivalója, egy kutatás szerint ugyanis már az időszámításunk előtti 4. évezredben is fogyasztották. Nagy valószínűséggel az észak-amerikai indiánok voltak azok, akiknél kukoricaszemek kerültek a tűzbe, és a hő hatására elkezdtek kipattogni. Az indiánok először azt hitték, hogy gonosz lelkek szabadultak ki a tűz hatására. Idővel viszont rájöttek, hogy nem így volt, és „fehér arany”-ként kezdték emlegetni a kipattogott kukoricát, amit aztán szívesen ajándékoztak az odalátogatóknak és vendégeik számára. Arról is szólnak írások, hogy Kolumbuszt meleg popcornnal vendégelték meg látogatása során. Olyan anekdota is létezik, mely szerint a felfedező a karibi szigeteknél hajózva megfigyelte, hogy a helybeliek pattogatottkukorica-füzérekből készített ünnepi fejdíszeket hordtak, és annyira megtetszett neki a szokatlan viselet, hogy a tengerészeivel vásároltak is az őslakosoktól. A gyarmatosítók ezt követően elhozták Európába a kukoricát, kipattogtatva is.

A popcorn mai formája

Mai formájában csak az 1800-as években bukkant fel Észak-Amerika keleti partjainál. Valparaiso corn néven futott a tengerészek és a bálnavadászok kedvenc eledeleként. Csak később kezdték el popcornként emlegetni, ez a popped (pattogatott) corn (kukorica) rövidítésével jött létre. A popcorn tömegfogyasztásának kezdete Charles Cretors nevéhez fűződik, aki 1893-ban megalkotta az első gőzgép alapon működő, mobil kukoricapattogtatót. Egy egyszerű gőzgépet kombinált egy mogyorósütő kocsival, mely vaj és zsír keverékének felhasználásával készre pattogtatta a kukoricaszemeket. Innen már csak néhány lépés volt, hogy rengeteg helyen el tudják készíteni. A mikrós kukoricát egyébként a General Mills nevű cég dobta piacra a nagy gazdasági világválság idején.



Hogyan került a mozikba?

Ez is a nagy gazdasági világválsághoz kötődik: az amerikaiak olcsó kikapcsolódási lehetőséget kerestek a napi munka után. A legkedvezőbb szórakozást ár-érték arányban a mozizás jelentette. Ráadásul, ahogy megjelentek a hangosfilmek, tömegek kezdtek el moziba járni, mert már azok is mehettek, akiknek korábban gondot okozott a feliratok olvasása. Ahogy a mozik megteltek kevésbé tehetős emberekkel, azok igényt tartottak valamilyen olcsó nasira is. A pattogatott kukorica pedig az egyik legolcsóbb lehetőség, és ugye könnyen készíthető nagy mennyiségben.

Manapság lehetetlen elképzelni egy kommersz mozis élményt popcorn nélkül. A filmszínházak nyereségének több mint a felét még most is ez a több ezer éves múltra visszatekintő rágcsálnivaló termeli ki. Ráadásul még nagyobb hasznot is hoz a mozik számára, hiszen a filmjegyek árából a filmeket forgalmazó stúdiók busásan kiveszik a részüket. Könnyen meglehet, hogy popcorn nélkül a mozik már rég lehúzták volna a rolót, pedig régen tilos volt bevinni a kukoricát a mozitermekbe. A tilalom oka az volt, hogy a mozik követendő példaként tekintettek a színházakra, és úgy voltak vele, hogy a minőségi szórakozásba nem illik bele a ropogtatás és a kukorica után maradt szemét. Ha nem gondolják meg magukat, lehet mára csődbe mentek volna a mozijaink, ami azért elég nagy kár lenne...


 

Érdekes

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2022/29. számában jelent meg

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?