Cékla hússal és hús nélkül!

Vasárnap

Egyszerű és finom

2 óra

Sertésszűz sült céklával

Hozzávalók: 3-4 db sertésszűz, só, bors, mustár, 12 szelet baconszalonna, 2 db cékla, kakukkfű, 4 db burgonya, olaj; öntet: 1 kis pohár natúr joghurt, citrom, csipet cukor, majonéz, mustár, bors.

A húst besózzuk, félretesszük. A krumplit, a céklát megmossuk, héjában félig megfőzzük (külön fazékban, mert a krumplinak fele annyi idő kell, mint a céklának), majd a vizet leöntve róluk, hűlni hagyjuk.

A joghurthoz hozzáadjuk a cukrot, a borsot, a citromot, a mustárt, a majonézt, összekeverjük, hűtőbe tesszük.

A húst megkenjük mustárral, amihez törött borsot kevertünk, majd baconszalonnába tekerjük, és jénaiba sorakoztatjuk. Letakarjuk, és 230 fokon kb. 1 órát, majd kitakarva 30 percig sütjük – át is fordíthatjuk, hogy minden oldala szép pirosra süljön; ekkor a megpucolt, negyedekre vágott céklát is mellé esszük. Közben a karikára vágott krumplit kevés olajon serpenyőben megpirítjuk. Amikor minden elkészült, a húst felszeleteljük, és azonnal tálaljuk.

 

1,5 óra

Céklás körettel sült csirke

Hozzávalók: 50 dkg apróbb cékla, 20 cm-es póréhagyma, 0,5 dl olaj, só, bors 1 kis cs. kakukkfű, 4–6 db egész csirkecomb, 15 dkg kecskesajt.

A céklákat meghámozzuk, cikkekre vágjuk, a pórét vastagabb karikákra szeljük. A zöldségeket összeforgatjuk az olajjal, sóval, borssal és a kakukkfűlevelekkel, tepsibe terítjük, kevés vizet öntünk rá, majd ráfektetjük a besózott csirkecombokat. Alufóliával letakarva, 160 ºC-ra előmelegített sütőben kb. 50 perc alatt megsütjük. Ekkor 180 ºC-ra emeljük a hőfokot, levesszük a fóliát, és a csirke bőrét ropogósra sütjük (15–20 perc). A sütőből kivéve rámorzsoljuk a kecskesajtot, majd tálaljuk.

 

45 perc

Tepsis zöldség céklával

Hozzávalók: 6 db burgonya, 2 db cékla, 8 db répa, 4 db lila hagyma, 6 gerezd fokhagyma, friss rozmaring, só, bors.

A zöldségeket megpucoljuk, a burgonyát vastagabb karikákra vágjuk, a répát hosszában elfelezzük, a hagymát félbe/negyedbe vágjuk, a céklát szeleteljük, a fokhagymát egészben hagyjuk. Mindezt tepsibe tesszük, meglocsoljuk olívaolajjal, sózzuk és borsozzuk, összeforgatjuk, majd friss rozmaringot teszünk rá. Lefedjük alufóliával, és 180 fokon 20 percig sütjük, majd fólia nélkül addig, amíg minden meg nem puhul. Grillfunkció esetén az utolsó 5 percben meg is piríthatjuk.

Tipp: Sült húsok mellé is adhatjuk, de önmagában is finom.

 

55 perc

Céklás fordított pite

Hozzávalók: 2 nagy (vagy 4 kicsi) cékla, 1 nagy fej lila hagyma, 2 ek. barna cukor, 3 ek. vaj, só, bors, 1 csomag leveles tészta; a tetejére: 1 ek. aprított rozmaring, fél ek. aprított korianderzöld, 5 dkg kecskesajt.

A céklákat alufóliába csomagoljuk, és 45–55 perc alatt a sütőben puhára sütjük; kihűtjük. A cukrot kis lángon megolvasztjuk egy sütőbe tehető serpenyőben, vajat teszünk rá, majd ha felolvadt, hozzáadjuk a felszeletelt hagymát is, és 5 percig karamellizáljuk. A kihűlt céklát megpucoljuk, felkarikázzuk, és miután megforgattuk a karamellizált hagymában, a serpenyőben elrendezzük. Sózzuk, borsozzuk, és ráterítjük a leveles tésztát, amit pár helyen bevagdosunk, hogy a gőz távozni tudjon. 180 fokra előmelegített sütőben 40 percig sütjük, amíg a tészta aranyszínű nem lesz. Kivesszük, 10 percet várunk, és kifordítjuk a serpenyőből, majd további 20 perc elteltével a tetejére kecskesajtot morzsolunk, s megszórjuk aprított zöldfűszerekkel.

 

45 perc

Céklás tócsni

Hozzávalók: 1 kg burgonya, 50 dkg cékla, 1 kis db torma, só, frissen őrölt bors, köménymag, 2 tojás, 5 dkg liszt, olaj a sütéshez.

A meghámozott burgonyát, céklát és tormát lereszeljük. Sóval, borssal, köménnyel ízesítjük, majd beledolgozzuk a tojást és a lisztet. A masszából kis lepényeket formázunk, és felhevített olajon mindkét oldalukról megsütjük; papírtörlőre szedjük.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?