Bolgár ételek

vasarnap

Sokan kirándulnak Bulgáriába, szóval indokolt, hogy nyáron finom és pénztárcabarát bolgár recepteket hozzunk a vasárnapi asztalra! Balkán ízekre fel!

20 perc
Tarator (hideg uborkaleves)

Hozzávalók: 2 kígyóuborka, 2 gerezd fokhagyma, egy kevés kapor, 1 pohár natúr joghurt, 1 marék dió, 1 ek. olaj.

A joghurtot beletesszük egy tálba, és sűrű leves állagúra vizezzük. Nagyon apró kockákra vágjuk az uborkát (reszelhetjük is), amit a héjától megtisztítottunk, és beletesszük a joghurtba. Majd ehhez a finomra vágott kaprot, apróra vágott diót, a préselt fokhagymát, és az 1-2 kanál olajat is hozzákeverjük. Legalább egy órára jól behűtjük, hogy összeérjenek az ízek.



60 perc
Bolgár töltött paprika és paradicsom

Hozzávalók: 500 g darált sertéshús, 1 vöröshagyma, 2 mk. bors, 4 mk. pirospaprika, só, 50 g rizs, olaj, 4 paradicsom, 6 paprika, 2 doboz kefir, 3 tojás.

A töltelékhez az apróra vágott hagymát üvegesre pároljuk, rátesszük a darált húst, kicsit átforgatjuk. Amikor a hús kifehéredett, hozzáadjuk a borsot, a sót, a pirospaprikát és a rizst. Kevés vizet öntünk alá, és pár percig hagyjuk a tűzön, amíg összedolgozzuk. Amikor összeállt, langyosra hűtjük.

A paprikát kicsumázzuk, a paradicsomnak levágjuk a tetejét. A langyos töltelékkel megtöltjük a paradicsomokat és a paprikákat. A töltött zöldségeket egy jénai tálba helyezzük, szorosan egymás mellé, hogy ne szóródhasson ki belőlük a töltelék. Kevés vizet öntünk alá, nagyjából a paprikák egyharmadáig. A paradicsomból kiszedett, levágott részeket is beleszórjuk a tálba. Betesszük a sütőbe, és majdnem készre sütjük. A kefirt összekeverjük a tojásokkal, ráöntjük a már majdnem kész ételre, és még pár percig sütjük.

50 perc
Banica (sós rétes)

Hozzávalók: 1 cs. fagyasztott réteslap, 300 g feta sajt, 1 kis doboz joghurt, 3 tojás, 150 g vaj.

A sajtot kissé összetörjük, majd a tojással és a joghurttal összekeverjük. A vajat megolvasztjuk. Egy tepsi alját kikenjük vajjal, majd a kiolvasztott réteslapokat egyenként belerakjuk, mindegyiket megkenjük olvasztott vajjal. Öt lap után ráöntjük a sajtos keverék felét, majd ismét öt lapot teszünk rá (mindegyiket megkenjük vajjal). Ezután a sajtos keverék másik felét is ráöntjük, végül megint öt lapot ráterítünk az előbbiekhez hasonlóan. 180 fokosra előmelegített sütőben körülbelül fél óra alatt készre sütjük

15 perc
Sopszka saláta

Hozzávalók: 500 g kígyóuborka, 6 paradicsom, 2 tv paprika, 1 közepes hagyma, 150 g juhsajt, 3 ek. olívaolaj, 1 ek. fehérborecet.

A zöldségeket felkockázzuk, egy tálba rendezzük. Megöntözzük olívaolajjal és borecettel, ízesítjük egy kis sóval. A tetejét megszórjuk kockákra vágott (vagy reszelt) juhsajttal. Behűtve kínáljuk.

90 perc
Garash (csokitorta)

Hozzávalók – A tésztához (4 lap): 250 g darált dió, 6 tojásfehérje, 130 g porcukor, 15 g liszt. A krémhez: 250 g étcsokoládé, 200 ml tejszín, 75 g kristálycukor. A tortabevonathoz:100 g étcsokoládé, 1 ek. olaj.

A tojásfehérjéből elkezdünk habot verni, közben folyamatosan adagoljuk hozzá a porcukrot, míg félkemény habot nem kapunk. A darált diót összekeverjük egy kanál kristálycukorral, és óvatosan az elkészült tojáshabhoz keverjük. Ezután hozzáadjuk a lisztet, és lazán átkeverjük az egészet. Egy 22 cm-es tortaforma aljára sütőpapírt helyezünk, beleöntjük a tészta ¼-ét, majd elsimítjuk, és 150 fokra előmelegített sütőben aranybarnára sütjük. Ugyanezt elvégezzük még háromszor a megmaradt tésztával, majd hagyjuk, hogy kihűljenek. A krémhez felolvasztjuk az étcsokoládét, hozzákeverjük a tejszínt és a kristálycukrot, majd melegen tartjuk. Az elkészült tortalapból egyet a forma aljára helyezünk, a krém ¼-ével megkenjük, majd ismét tortalap és krém, amíg a végére nem érünk. Miután ezzel készen vagyunk, eltávolítjuk a tortaforma gyűrűjét. Felolvasztjuk a megmaradt csokoládét, hozzákeverjük az olajat, majd a torta tetejét és oldalát is megkenjük vele, ezután a torta tetejét darált dióval díszítjük. Hűtőbe tesszük, ameddig a csokoládébevonat megkeményedik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?