A hónap menüje

Vasárnap

Vasárnapi finomságok

50 perc

Spárgás csirkeleves

Hozzávalók (6 személyre): 400 g csirkehús (vegyesen), 1 l víz, 3 szem bors, só, 1 vöröshagyma, 60 g sárgarépa, 40 g zeller, 1 csilipaprika, 1 zöldpaprika, 300 g konzerv spárga, 1 ek. zöldpetrezselyem.

1. A csirkét szükség szerint kicsontozzuk, a húst szeletekre vágjuk. A csontokat egy lábasba tesszük, felöntjük vízzel, sózzuk és borsozzuk. Hozzáadjuk a megtisztított és felaprított hagymát, sárgarépát és a zellert. Felforraljuk, majd kis lángon főzzük tovább körülbelül 30 percig. Ezután adjuk hozzá a csilit és az apróra vágott paprikát.

2. A húst is a levesbe rakjuk, és puhára főzzük. Kivesszük a csontokat, végül a leveshez keverjük az apróra vágott spárgát. Átforraljuk.

Zöldpetrezselyemmel megszórva tálaljuk.

45 perc

Karfiolfasírt

Hozzávalók (4 személyre): 1 nagyobb karfiol, 150 g füstölt sajt, 2 tojás, 2 ek. liszt, 100 g zsemlemorzsa, olaj a sütéshez, őrölt fekete bors, só.

1. A karfiolt megtisztítjuk, rózsáira szedjük, megmossuk, sós vízben megfőzzük, s miután lecsepegtettük, villával még melegen pépesítjük.

2. A sajtot lereszeljük, a tojással, sóval, borssal és a liszttel együtt a karfiolhoz adjuk. Alaposan összekeverjük.

2. A masszából kis pogácsákat formázunk. Zsemlemorzsába forgatjuk őket, majd néhány perc alatt forró olajban kisütjük.

Tálalhatjuk burgonyapürével és salátával, vagy kenyérrel és tartármártással.

30 perc

Brokkolis pulykamell

Hozzávalók (4 személyre): 600 g pulykamell (lehet csirke is), 20 g fűszervaj, 1 ek. Worcestershire-szósz, 200 ml húsleves (víz + leveskocka), 600 g brokkoli, 150 g póréhagyma, 1 ek. grillfűszer, őrölt fekete bors, só, olaj.

1. A húst négy egyenlő nagyságú szeletre vágjuk, enyhén megklopfoljuk. Sózzuk, borsozzuk és megszórjuk grillfűszerrel.

2. Egy serpenyőben olajat hevítünk, a húst mindkét oldalán megpirítjuk. Hozzáadjuk a fűszervajat és a Worcestershire-szószt, majd felöntjük a húslevessel. Lefedjük és 4-5 percig hagyjuk párolódni.

3. A póréhagymát szeletekre vágjuk. A brokkolit rózsáira szedjük, megpároljuk. Mindkét zöldséget külön-külön, egy kevés olajon megpirítjuk, majd a hússal tálaljuk.

50 perc

Epres sajttorta

Hozzávalók (12 szelethez): A tésztához: 200 g darált keksz, 50 g barna cukor, 110 g vaj, 1 csipet só. A krémhez: 500 g krémsajt, 100 g cukor, 1 tk. vaníliakivonat, 350 ml habtejszín. Az epres krémhez: 2 ek. víz, 2 ek. kukoricakeményítő, 700 g eper, 200 g cukor, 1 ek. citromlé.

1. A darált kekszet összekeverjük a cukorral, a sóval és az olvasztott vajjal. A keveréket belenyomkodjuk egy sütőpapírral bélelt, 28-30 centi átmérőjű tortaformába. Hűtőbe tesszük.

2. A krémsajtot habosra keverjük a cukorral és a vaníliával. Egy másik tálban felverjük a habtejszínt, majd több adagban a krémsajthoz forgatjuk. A krémet a tésztára egyengetjük, és visszatesszük a hűtőbe.

3. Az epret megmossuk, negyedekre vágjuk. A vizet és a keményítőt összekeverjük, majd egy fazékba öntjük. Hozzáadjuk a cukrot és az epret, közepes lángon, 10 percig gyöngyözve főzzük. A végén hozzáadjuk a citromlevet. Hagyjuk hűlni, majd a krémsajtos réteg tetejére kanalazzuk.

Fogyasztás előtt tegyük hűtőbe legalább 6–8 órára.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!