A hét receptje: Középpontban a tojás

1

Számos pozitív hatása mellett a tojásnak az egyik jó tulajdonsága, hogy nagyon könnyen és gyorsan készíthetőek belőle finom, változatos és laktató fogások. 

5

Klasszikus tojásleves

A klasszikus tojásleves egy igazi házias, egyszerűen elkészíthető fogás, amely melengető ízével és selymes állagával mindenkit visszarepít a nagymama konyhájába. Ez az olcsó, mégis laktató leves pillanatok alatt elkészül, és tökéletes választás egy gyors ebédnek vagy vacsorának.

Elkészítés: 

Egy lábasban kevés olajat hevítünk, majd hozzáadunk 2 evőkanál lisztet, ezt világos aranybarnára pirítjuk. Ezután 2 gerezd zúzott fokhagymát is belekeverünk, és további egy percig pirítjuk, hogy az illatok és ízek felszabaduljanak. A lábast lehúzzuk a tűzről, majd hozzáadunk 1 teáskanál pirospaprikát, alaposan elkeverjük, vigyázva, hogy a paprika ne égjen meg.

Ezt követően 800 ml alaplével felöntjük, és ízlés szerint sóval, borssal és 1 teáskanál köménymaggal fűszerezzük. A levest visszatesszük a tűzre, és forrásig melegítjük.

Közben 2 tojást villával enyhén felverünk, majd amikor a leves felforr, folyamatos keverés mellett lassan belecsorgatjuk őket, hogy szép, szálas szerkezetet kapjunk. Ezután a maradék 2 tojást egyben beleütjük a levesbe, vigyázva, hogy egészben maradjanak.

Pár perc főzés után a leves elkészül, és már tálalhatjuk is – forrón, egy szelet friss kenyérrel vagy pirítóssal a legfinomabb!

5

Tojáspörkölt 

A tojáspörkölt egy igazi magyaros klasszikus, amely egyszerű, mégis ízgazdag fogás. Ha valami gyors, laktató és pénztárcabarát ételre vágysz, ez a recept tökéletes választás! A selymesen lágy tojások és a gazdag pörköltalap találkozása garantáltan mennyei ízélményt nyújt.

Elkészítés:

Először 10 tojást sós vízben 15 perc alatt keményre főzünk, majd hideg vízbe tesszük, hogy könnyebben meg tudjuk hámozni őket. Amíg hűlnek, elkészítjük a pörköltalapot.

Egy lábasban 1 evőkanál zsírt vagy olajat hevítünk, majd rádobjuk a 2 fej apróra vágott hagymát, és alacsony hőmérsékleten kb. 15 perc alatt üvegesre pároljuk. Ezután levesszük a tűzről, hozzákeverünk 1 evőkanál pirospaprikát, és azonnal felöntjük 3 dl vízzel, hogy a paprika ne égjen meg.

A pörköltalaphoz hozzáadunk 1 apróra vágott paradicsomot és 1 felkockázott paprikát, majd fűszerezzük 1 teáskanál köménnyel, 1 teáskanál majoránnával, sóval és borssal. Az egészet kb. 20 perc alatt készre főzzük, hogy az ízek jól összeérjenek.

Végül a meghámozott tojásokat tetszés szerint félbe vagy negyedekre vágjuk, majd óvatosan a pörköltalapba helyezzük. Az egészet összeforraljuk, de nem keverjük meg erősen, hogy a tojások ne törjenek össze.

Forrón, friss kenyérrel vagy főtt burgonyával tálalva a legfinomabb.

2

Brokkolis frittata

A brokkolis frittata egy könnyed, mégis laktató étel, amely tökéletes reggelire, ebédre vagy akár egy gyors vacsorára. Ez az olasz eredetű tojásos fogás nemcsak finom, de tele van vitaminokkal és fehérjével is – igazi egészséges finomság!

Elkészítés:

Először 1 fej brokkolit rózsáira szedünk, a szárát is kisebb darabokra vágjuk, majd sós, lobogó vízben kb. 3 percig blansírozzuk. Ezután leszűrjük, hideg vízzel leöblítjük, majd apróra vágjuk.

Egy tálban 6 tojást felverünk, hozzáadunk 20 g reszelt parmezánt, ízlés szerint sót, borsot és szerecsendiót reszelünk bele, végül belekeverjük 20 g olvasztott vajat is, hogy még selymesebb legyen az állaga.

Egy sütőben is használható serpenyőben 2 evőkanál olívaolajat hevítünk, majd rádobjuk a felszeletelt csilipaprika felét. Rövid pirítás után kiszedjük, és félretesszük a tálaláshoz. Az olajon megfonnyasztunk 1 kis fej apróra vágott vöröshagymát és 2 gerezd zúzott fokhagymát, majd hozzáadjuk az apróra vágott brokkolit. Az egészet sóval, borssal és szerecsendióval fűszerezzük, és enyhén lepirítjuk.

Amikor a brokkoli kellően átpirult, ráöntjük a tojásos keveréket, és 2-3 percig alacsony lángon sütjük, anélkül, hogy megkevernénk. Ezután 200 fokra előmelegített sütőbe tesszük, és addig sütjük, amíg a frittata teteje megszilárdul.

Amikor elkészült, megszórjuk a félretett pirított csilivel, aprított bazsalikommal, és még egy kis reszelt parmezánnal. Frissen tálalva mennyei, de akár hidegen is isteni finom.

2

Madártej

A madártej egy igazi klasszikus desszert, amely gyerekkori emlékeket idéz, és bármikor képes megédesíteni a napot. Könnyed, vaníliás illatú krémes tej és puha habgaluskák tökéletes harmóniája – egyszerű, de nagyszerű finomság!

Elkészítés:

Először 1 liter tejet egy lábasba öntünk, hozzáadunk 2 csomag (8 g-os) vaníliás cukrot, 2 teáskanál vaníliaaromát, valamint a 150 g kristálycukorból 1 evőkanálnyit. A tejet felforraljuk, majd közben 6 tojást szétválasztunk.

A tojásfehérjéket 1 csipet sóval félkemény habbá verjük, majd 2 evőkanál cukrot fokozatosan hozzáadva kemény habot készítünk. A már gyöngyöző tejbe evőkanállal kis galuskákat szaggatunk a tojáshabból, és kb. 2 perc alatt, lefedve megfőzzük. Ezután kiszedjük őket egy tányérra.

A tojássárgáját a maradék cukorral krémesre keverjük, majd 1 merőkanálnyi forró tejjel hőkiegyenlítést végzünk. Ezután folyamatos keverés mellett visszaöntjük az egészet a tejhez, hozzáadunk 1 csipet fahéjat, és közepes hőfokon addig főzzük, amíg a keverék be nem sűrűsödik, de nem forraljuk fel teljesen.

A kész madártejet hidegen tálaljuk, a tetejére pedig ráhelyezzük a habgaluskákat. Könnyed, illatos, és ellenállhatatlanul finom – egy valódi nosztalgikus élmény minden kanálban!

Tudta?

A már megrepedt tojás sem fut ki, ha egy kevés sót vagy ecetet teszünk a vízbe főzéskor.

Kapcsolódó cikkünk
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?