Franciaország rekordszámú turistára számít

<p>Franciaország az idén ismét rekordszámú turistára számít a terrorfenyegetettség miatti tavalyi visszaesés után, de a kormány továbbra is a hosszú távú erőfeszítésekre koncentrál, azaz, hogy 2020-ban évi 100 millió külföldit fogadjon az ország.</p>

Franciaország az idén ismét rekordszámú turistára számít a terrorfenyegetettség miatti tavalyi visszaesés után, de a kormány továbbra is a hosszú távú erőfeszítésekre koncentrál, azaz, hogy 2020-ban évi 100 millió külföldit fogadjon az ország.

„Az előrejelzéseink szerint Franciaországba 2017-ben 88-89 millió turista látogat, ami 5-6 százalékos emelkedés 2016-hoz képest” – mondta Jean-Yves Le Drian, az idegenforgalomért is felelős  külügyminiszter hétfő este a Párizshoz közeli Givernyben egy konferencián.

„Az év első felében visszatértünk a 2015-ös látogatottsági szinthez”, ami az előző rekord volt – emlékeztetett a tárcavezető.

Franciaországba tavaly 83 millió külföldi turista látogatott, míg 2015 végéig 85 millióan keresték fel az országot. A visszaesést az előző kormány a párizsi és nizzai iszlamista merényletekkel, az áradásokkal és a munkajogi reform elleni, zavargásokba torkolló tavaszi tüntetéssorozatokkal magyarázta.

Szakemberek szerint az idén jelentős növekedés tapasztalható már az év eleje óta, Franciaország továbbra is a világ elsőszámú turisztikai célpontja, ugyanakkor a külügyminiszter által megjelölt idei 88-89 milliós látogatói célszámot túl ambiciózusnak tartják.

A szomszédos Németországból és Spanyolországból érkezők száma 2017-ben több mint három százalékkal nő. A távolabbról, Japánból, Brazíliából vagy Oroszországból érkező turisták száma - akik tavaly jelentős mértékben elmaradtak -, az idén eddig közel 30 százalékkal emelkedett tavalyhoz képest. Az indiaiak több mint 20, az amerikaiak pedig 16 százalékkal többen érkeznek a külügyminiszter közlése szerint, aki szerint a kedvező adatok a repülőjáratok kapacitása jelentős növekedésének és az árak csökkenésének is köszönhetők. 

Jean-Yves Le Drian megerősítette az előző kormány által kitűzött célt, miszerint 2020-ra 100 millió turistát szeretne az ország fogadni. Ehhez szerinte "az eszközöket illetően nagy hatékonyságra, az irányításban pedig nagy összhangra" lesz szükség, de mindenekelőtt további "beruházásokra a vendéglátóiparban és az infrastruktúra-fejlesztésben".

A nemzetközi turizmusból 2020-ra egyébként 50 milliárd eurós bevételre számít a kormány.

"A végcél 300 ezer új munkahely teremtése az országban" – hangsúlyozta a miniszter.

A turisztika a francia GDP 8 százalékát adja, mintegy 2 millióan dolgoznak az ágazatban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?