Beperelte az utast a Lufthansa, mert az "trükközött"

Lufthansa

A légitársaság több mint 2000 eurót követel a trükkös világutazótól, mivel az álláspontjuk szerint megszegte a szabályzatot. Dörzsölt világutazók tisztában vannak azzal, hogy az átszállásos repülések gyakran jóval olcsóbbak, mint a direkt járatok.

Ezt a lehetőséget használta ki egy férfi, aki vásárolt egy jegyet Seattle-ből Oslóba frankfurti átszállással - számol be az esetről az index.hu a Vox cikke alapján.

Az illető ugyanakkor valójában nem is Oslóba akart utazni, hanem Berlinbe, ezért Frankfurtból már nem az oslói gépre szállt fel – hanem egy másik, külön lefoglalt jeggyel – a berlinire. Azt a hibát elkövette ugyanakkor, hogy ezt a jegyet is a Lufthansánál foglalta le. A légitársaságnak így viszont feltűnt, hogy az illető nem Oslóban kötött ki végül, ahová az eredeti jegye szólt. A Lufthansa 2112 eurót követel rajta, azt állítva, hogy megszegte a légitársaság szabályzatát.

Az átszállásos utak sokszor azért olcsóbbak, mert a repülőjegyek ára rugalmasan igazodik a kereslethez: amin többen akarnak repülni (például a sokkal kényelmesebb direkt járatokon), ott a légitársaság felemeli az árakat, írja a Vox.

Másrészt egyes városok, például Frankfurt csomópontként is tudnak működni, odareptet a cég egy gépet, tele olyan utassal, akik aztán sokfelé mennek tovább.

Hogy miért baj, ha valaki így kijátssza a rendszert? A légitársaság szemszögéből azért, mert az üresen hagyott Frankfurt-Osló ülést például eladhatta volna másnak, aztán meg az út második szakaszánál megzavarja a rendszert azzal, hogy eltűnik, nem csekkol be. És az árakat is felveri azzal, hogy hamis keresletet mutat.

Nem ez az első ilyen per, 2014-ben a United Airlines egy jegyfoglaló website-ot, az Orbitzot perelte be ezért 75000 dollárra. Végül a pert technikai okokból szüntették meg, mivel nem a weboldal tulajdonosának lakóhelyének vagy munkahelyének városában adták be a keresetet.

A Lufthansa-pert decemberben egyszer már ejtette a bíróság, de a légitársaság fellebbezett, így továbbmegy az ügy.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?