Szlovákiai magyar írót díjaztak

ll

Pénteken egyszerre adták át az elmúlt három év Sziveri-díjait a magyarországi Paloznakon. Az idei díjazott a vágsellyei születésű Száz Pál költő, egyetemi oktató.

„Száz Pál eddigi legemlékezetesebb irodalmi műve a Fűje sarjad mezőknek című, nyelvteremtő erejű »legendárium«. Ez az allegorikus füveskönyv részint modern legendameséket, anekdotákat, elmésségeket tartalmazó gyűjtemény, részint a kisebbségi sorsot és az egyetemes emberi esendőséget bemutató traumaelbeszélés, részint a történelmi kataklizmákat egyéni szemszögből, transzkulturális horizontból láttató szubjektív krónika, de a régi és a modern magyar nyelv és műfaji tradíciók speciális elegye is” – áll a kuratórium indoklásában.

A Sziveri János-díjat az 1990-ben elhunyt vajdasági költő, az Új Symposion folyóirat egykori főszerkesztője emlékére alapította 1991-ben a Sziveri János Társaság. A vírushelyzet miatt az utóbbi két évben nem rendezhették meg adíjátadót, ezért most a tavalyi és tavalyelőtti díjazottakat, Korpa Tamás budapesti költőt és Kovács Lea zágrábi műfordítót is köszöntik. A díjazottak munkásságát Ladányi István, Géczi János és Csehy Zoltán méltatta. 

Részlet ez utóbbi laudációból: 

Ez az allegorikus füveskönyv részint modern legendameséket, anekdotákat, elmésségeket tartalmazó gyűjtemény, részint a kisebbségi sorsot és az egyetemes emberi esendőséget bemutató traumaelbeszélés, részint pedig a történelmi kataklizmákat egyéni szemszögből, transzkulturális horizontból láttató szubjektív krónika, de a régi és a modern magyar nyelv és műfaji tradíciók speciális elegye is. A mű felforgató ereje végtelenül spontán, természetes, minden klasszikus irodalmi szabályt áthágó, ugyanakkor rendkívül rétegzett és költői nyelvezetében rejlik: a traumakezelés dermesztő szépsége mellett a munkát ez a kísérletezés köti talán a leginkább Sziveri János életművéhez. (Zárójelben jegyzem meg, hogy a mű kézirata valóságos művészkönyv, bámulatos kalligráfiával készült, és lapjai között különféle gyógynövények konzerválódnak az öröklét számára.)"

 

eee
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?