Hunčík Péter szerint a város, ahol élek, a világ közepe. Erről sokáig nem tudtam. Inkább úgy tűnt, minden centrumtól nagyon távol esik. És nem feltétlenül földrajzi értelemben.
Tétova köszöntő
Egy jöttment persze mást és másként érzékel, mint az, akinek szülőhelye, felnövelő helye ez a bizonyos város. Gyerekkori emlékkövekből épült varázsvilág. Ipolyság, ahonnan mesebeli fiúként útra lehet kelni. Ahová vissza lehet térni nagy kalandok és próbatételek után. Vagy között.
Éppen egy ilyen visszatérés alkalmából ismerkedtünk meg személyesen. Egy Péter által létrehozott alapítvány pecsételte meg a kapcsolatunkat: bekerültem a Sigillum oppidi Saag kuratóriumába. Nézhettem közelről, hogyan kapja vissza méltóságát és válik kulturális térré a romos zsinagóga és udvara. Rácsodálkozhattam Péter ötleteire és kiapadhatatlannak tűnő energiájára. Nézhettem közelről ezt a bámulatosan izgága, nyughatatlan embert, amint kezdeményez, elindít, motivál, provokál, konfliktust kezel, távlatokat mutat, továbbgondolásra sarkall, önvizsgálatot tart, old és köt, merészen álmodik és elszántan teremt. Amint összekapcsolja a lokális, regionális és európai hagyományokat és értékeket. Amint egyszerre lokálpatrióta és világpolgár. Amint hidakat épít, találkozásokat hoz össze, világjavító szándékkal beszélgetéseket szervez, égető problémákat vet fel, megoldásokat keres szenvedélyesen, határokat feszeget vagy lép át. Amint különleges, értékes, fontos, ismert emberek – közéleti személyiségek, tudósok, művészek, politikusok – jönnek egy szavára a rendezvényeire. Csehek, szlovákok, magyarok. S lesz – ha rövid időre is – a város valóban a világ közepe.
Egyszer azt mondta nekem Péter, hogy tartozik ezzel a szülővárosának. Nagyvonalú törlesztés. Mint ahogy a nagyregénye is az. Ami engem például segít abban, hogy otthonosabban érezzen magam a városban, ahol élek.
Ez egy köszöntő. Műfajilag módfelett kényes szövegfajta. Kell bele méltatás, de ne legyen kínos az ünnepeltnek. Kell bele jókívánság, de ne legyen közhelyes. Indítson érzelmet. Szerezzen örömet. S ide kívánkozik még egy szerény köszönet. Mindazért, amivel megkínált és megajándékozott. Nemcsak engem, hanem a várost is, ahol élek. A régiót, ahol élünk.
Hihetetlen, de Hunčík Péter hetvenéves. Fényes időket, harmóniát kívánok neki!
N. Tóth Anikó
Figyelem! Felnőtt tartalom!
Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.