SOROZATDARÁLÓ: Kate Winslet kiűzi az amerikaiakat, és Kínától várja a csodát

A rezsim

Bár A rezsim című HBO-minisorozatban a Titanic sztárja egy képzeletbeli diktatúrát irányít valahol Közép-Európában, azok a világpolitikai csatározások és a diktatórikus működés, amit a sorozat bemutat, nagyon is valóságosak.

A rezsim egy sötét szatíra, ami azt mutatja be, hogy hova vezet, ha egy ország egyetlen – ráadásul meglehetősen labilis – ember kénye-kedvétől függ, akinek senki nem mer ellentmondani, és akinek még a legelborultabb, legőrültebb tervét is inkább megpróbálják megvalósítani, ahelyett, hogy szembesítenék őt annak lehetetlenségével. Márpedig Elena Vernham igazán őrült. Az apja lassan mumifikálódott holttestét a kancellári palotája egyik nagytermében őrzi üvegkoporsóban, és rendszeresen jár konzultálni vele. Hipochonderként mániákusan retteg a penésztől, ezért egyfolytában ellenőrizteti a levegő nedvességtartalmát, amikor pedig a klimax miatt hőhullámai lesznek, az egész palotában leveteti a fűtést a tél közepén, és mindenkinek azt kell mondania, hogy neki is melege van. Mivel szülni nincs kedve, ezért a házvezetőnője kisfiát „kéri kölcsön” és mászkál vele a sajátjaként. Amikor az egyik katonája megmenti az életét, úgy dönt, hogy beveszi őt a tanácsadói legbelső körébe, pedig a még nála is labilisabb férfi a legkevésbé sem alkalmas erre.

A rezsimet az Utódlás egyik írója, William Tracy álmodta meg, az egyik rendezője pedig az a Stephen Frears, aki fél évszázados karrierje során már bizonyította, hogy bármilyen műfajban (A királynő, Veszedelmes viszonyok, Pop, csajok satöbbi…) megállja a helyét. A színészgárda elsőrangú, az előkelő bécsi paloták szolgáltatta helyszíneket olyan nevek töltik meg, mint Andrea Riseborough, Matthias Schoenaerts vagy Hugh Grant, a sorozat pedig élvezettel tobzódik egy képzeletbeli diktatúra kényelmetlenül ismerős részleteiben. A humor és a látványvilág is elsőrangú, a történetvezetés pedig pont annyira kiszámíthatatlan és kaotikus, hogy nézőként végig érdekeljen minket, hova vezethet ez a komplett diliparádé. A színészek partnerek az őrületben, Kate Winsletet még soha nem láttam ennyire kattant szerepben, a szerep kedvéért hajlandó akár bolondot is csinálni magából, az egyik jelenetben például szexi ruhában énekel karácsonyi dalt pokoli hamisan és modorosan.

A gond csak az, hogy talán Európa nyugatabbi feléből vagy Amerikából nézve ez a fajta diktatórikus berendezkedés tényleg nagyon vicces, de ezen a tájékon már túlzottan közel esik a valósághoz. És kitalálhatnak a forgatókönyvírók egészen kreatív dolgokat, a valóságot úgysem tudják túlszárnyalni. Márpedig Magyarországon vagy Oroszországban nap mint nap ugyanennek a show-nak egy reality tévés változatában zajlik az élet, és ugyan kínunkban olykor röhögünk rajta, valójában egyáltalán nem vicces, hanem borzalmasan szomorú. Emiatt A rezsimet csak fél szívvel tudtam szeretni: valószínűleg a célközönségébe inkább azok tartoznak, akik ennél jóval távolabbról nézhetik csak, hogyan halad egy ország a totalitárius berendezkedés felé.

A sorozat március 4-én debütál az HBO Maxon.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?