SOROZATDARÁLÓ: A perverz Columbo nagy igazságérzete

a

Bill Pullman sebzett lelkű nyomozója minden évadban új ügyet old meg, melyek kacifántosabbak a szokásosnál, mégsem ez A tettes igazi erőssége.

Egy fiatal édesanya a tóparti strandolás közben előkap egy kést, és látszólag minden ok nélkül halálra szurkod egy barátaival marháskodó fiatal férfit. Egy kisfiú egy tea segítségével látszólag minden ok nélkül mérgezi halálra a szüleit egy isten háta mögötti motelben. Egy férfi egy autóbaleset után hagyja, hogy elvérezzen a barátja, miközben ki is hívhatná a mentőket, hogy megmenthessék. A tettes című sorozat nagyon ügyes abban, hogy évadról évadra egy meghökkentő kiindulóponttal szolgáljon, és olyan bűntényt tárjon fel előttünk, amelynek első ránézésre – sőt, még másodikra is – semmi értelme nincs. És itt jön a képbe Harry Ambrose nyomozó, aki a végsőkig elmegy az igazság legapróbb részleteinek felderítésében, és aki Bill Pullman megformálásban kissé olyan, mint egy dörzsölt film noiros detektív és Columbo nyomozó furcsa szerelemgyereke. Van benne valami elsőre kicsit bumfordi és ártalmatlan, amiért Columbóhoz hasonlóan eleinte őt sem veszik komolyan, aztán idővel mindenki rájön, hogy az ártalmatlan külső mögött csavaros észjárás rejlik. De Ambrose nem olyan tiszta figura – elég, ha csak annyit mondok, hogy az első évadban a házassága megmentésén munkálkodás mellett azért eljárt egy S/M prostituálthoz is, aki időnként úgy elveri őt, hogy a fal adja a másikat –, mint Columbo, a sorozat pedig a főhős karakterét leszámítva egyáltalán nem hasonlít a tévés krimik klasszikusára. Az első két évad kiindulópontja még az volt, hogy Ambrose olyan ügyekben nyomoz, ahol minden nyom egyértelműen a gyanúsított bűntettére utal, de ahogy a nyomozó elkezdi feltárni a részleteket, lassan fellebben a fátyol és kiderül, hogy az ügyek rendre sokkal összetettebbek annál, mint ahogy elsőre látszanak. A harmadik évadban már eltérnek valamennyire ettől a formulától, ami nem is tett jót neki: míg az első két szezonban a forgatókönyvírók a krimiírás magasiskoláját produkálták, a harmadikban egyrészt nem sikerül szimpatikussá tenni a gyanúsított figuráját, másrészt maga Ambrose is elkezd Ambrose-hoz méltatlanul viselkedni, és nincs annál rosszabb, ha egy szeretett karakterrel kapcsolatban azt érezzük, hogy nemcsak minket árult el, hanem önmagát is. Mindenesetre Bill Pullman minden évadban színészi mesterkurzust tart, amihez az első két szezonban méltó partnereket is kapott Jessica Biel és Carrie Coon képében.

A Netflix kínálatában látható A tettes rendkívül csavarosan, meglepetésekkel tud mesélni, és ha egy-egy fordulatát ki tudjuk is számítani, mindig marad benne valami váratlan, amire nem számítunk. Közben arra tanít minket, hogy nem létezik fekete vagy fehér, az igazság mindig valahol a szürkezónában van, csak a legtöbben túlságosan lusták vagyunk, hogy ezt beismerjük, mert beérjük az egyszerű válaszokkal, és talán túlságosan félünk is attól, amit a szürkezónában találnánk. A negyedik évad már készülőben, remélhetőleg sikerül feledtetniük a harmadik szezon megbicsaklását.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?