SOROZATDARÁLÓ: A baltás gyilkos anyu, akit imádtak gyűlölni az amerikaiak

Szerelem és halál

Candy Montgomery megrázó esete még 1980-ban történt. Parádés módon bő harminc évvel később két streamingszolgáltató egy éven belül érezte úgy, hogy minisorozatot kellene készíteniük belőle.

Az első változatot, a nálunk a Disney+ kínálatában látható Candyt még tavaly mutatták be Jessica Biel főszereplésével, és a szériának mindössze öt epizódra volt szüksége ahhoz, hogy körbejárja ezt a kissé érthetetlen bűntényt/tragédiát. A májusban az HBO Maxon bemutatkozó Szerelem és halál ugyanezt a történetet már hét epizódban meséli el, ennek köszönhetően kicsit mélyebbre ás, mint az elődje, bár nem biztos, hogy azoknak is jó szívvel ajánlanám, akik látták a konkurens sorozatot. Ugyan jobban sikerült annál, de annyival nem, hogy egy éven belül kétszer is végignézzük ugyanazt a sztorit.
Három dolog szól elsősorban a Szerelem és halál mellett. Az egyik David E. Kelley, az álomgyár egyik legismertebb showrunnere, aki a nyolcvanas évek óta ontja magából a sikersorozatokat, és még manapság is tudja, mitől döglik a légy, elég ha a Hatalmas kis hazugságok vagy a Tudhattad volna sikerére gondolunk. Kelley nagyon érzi a lendületes, kicsit bulváros, csavaros elbeszélést, a munkáiban mindig keverednek a szellemes dialógusok a társadalomkritikával, és jó érzékkel ad a recepthez egy izgalmas bűntényt. A másik egyértelmű pozitívum Elizabeth Olsen, aki jó ideje pazarolja már a tehetségét Marvel-filmekben és -sorozatokban, itt azonban Candy Montgomery bőrébe bújva megmutathatja, milyen sokszínű tehetség. És mindenképpen ki kell emelnem a Szerelem és halál részletgazdagságát: az alkotók telepakolták a cselekményt az ügy egészen apró, elsőre talán jelentéktelennek tűnő, mégis nagyon érdekes részleteivel, amitől igazán életre kel a nyolcvanas évek elejének kertvárosi Amerikája. Ahogy azt a showrunner elmondta: ebben a sorozatban minden olyan részlet, ami hihetetlennek vagy kitaláltnak tűnik, a valóságban is megtörtént.
Candy Montgomery, az átlagos amerikai háziasszony és családanya 1980 júniusának egy napsütéses délelőttjén átugrott a barátnőjéhez, hogy elhozza tőle a náluk alvó kislánya fürdőruháját. Ami ártatlan csevegésnek indult két régi ismerős között, váratlanul élet-halál harccá fajult: Candy a mosószobában 41 baltacsapással végzett Betty Gore-ral. Mivel csupa vér volt, még gyorsan letusolt, majd beült a kocsijába , és elhajtott a helyszínről, mintha mi sem történt volna. Eközben Betty csecsemője a szomszéd szobában aludt. A rendőrség gyorsan azonosította Candy Montgomeryt a gyilkosság tetteseként. Az asszony eleinte tagadni próbálta a vádakat, majd beismerte a tettét, viszont önvédelemre hivatkozott.
A sorozat gyakorlatilag három szakaszban meséli el a sztorit. Az elsőben megismerjük a főbb szereplőket, és kiderül, hogy Betty férjének viszonya volt Candyvel. Aztán jön maga a gyilkosság, hogy az ezt követő, nagy médiaérdeklődés közepette zajló bírósági tárgyalással záruljon a történet. David E. Kelleyt elsősorban az okok érdeklik: mi vesz rá valakit, hogy ilyen borzalmas dolgot tegyen, majd megpróbálja eltitkolni? Hogyan keveredhet egy példás életet élő háziasszony  ilyen sötét ügybe? Nem biztos, hogy a válaszok kielégítők lesznek, de maga a sorozat nagyon is az.

Tóth Csaba

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?