Újabb sikerrel tenné értékesebbé a múlt heti győzelmét a DAC

Pinto.Trnava

A labdarúgó Fortuna Liga felsőházi rájátszásának 2. fordulójában a DAC kerületi rangadót játszik, a nagyszombati Spartak vasárnap 17.30-tól lép pályára Dunaszerdahelyen.

Az alapszakaszban a csapatok hazai pályán nyerni tudtak, a Spartak 3:1-re győzött még augusztusban, míg a sárga-kékek 1:0-ra múlták felül riválisukat Nikola Krstovic 88. percben szerzett góljával novemberben. Az utóbbi találkozón már kialakult a dunaszerdahelyiek mostani alapcsapata, Blackman jobbszélsőként, Andzouana pedig balhátvédként szerepelt. Vélhetően ez vasárnap sem lesz másként, csak a Besztercebányán lecserélt Brunetti játéka kérdéses. A brazil sérülése viszont nem olyan súlyos, mint amilyennek elsőre tűnt, így a válogatottszünet után már biztosan bevethető lesz.

„Az első meccs nem sikerült jól, az volt a szezonban a leggyengébb időszakunk, a konferencialigából való kiesés után nem álltunk össze. A hazai meccs első félidejében taktikai csata folyt a pályán, nekik csak egy lövésük, nekünk pedig egy nagy helyzetünk volt. A második félidőt uraltuk, jól szálltak be a cserejátékosok és a kiállítás után gólra váltottuk a fölényünket. Remélem, most is hasonló minőségű meccset játszunk, hasonló eredménnyel” – mondta el a DAC Hazai pályán című YouTube-műsorában a csapat másodedzője, Borbély Balázs az eddigi mérkőzésekről. A dunaszerdahelyi születésű szakember szerint a Spartak jól igazolt, erős kerettel rendelkeznek, de Škrtel távozása és kapusaik kevésbé kiegyensúlyozott teljesítménye miatt a védekezésük most nem olyan hatékony, mint egy évvel korábban. Borbély biztos benne, hogy nem lesz annyira nyílt a játék, mint Besztercebányán. Hozzá hasonlóan szoros találkozót vár Cesar Blackman is.

„Nehéz, küzdelmes összecsapásra számítok, hiszen a Spartak elleni meccsek rangadók. Viszont a saját, a rövid passzokon alapuló játékunkat kell nyújtanunk és okosan futballoznunk, hogy legyőzzük őket. Nagyon tudnak küzdeni és jól is védekeznek, de nekünk is kiváló a védelmünk és a támadósorunk, színvonalas rangadóra számítok. A három pont megszerzése a célunk, jó lenne az idegenbeli sikert egy hazai győzelemmel még értékesebbé tenni” – nyilatkozta a klub honlapján a panamai szélső, aki az előző fordulóban 100. bajnokiján lépett pályára sárga-kék mezben.

A Spartak szerdán kupameccsel hangolt a vasárnapi találkozóra. Michal Gašparík tanítványai hátrányba kerültek a trencséniek otthonában, de egyenlítettek, majd Ofori a 94. percben a győztes gólt is megszerezte, így előnyös helyzetből várhatják a visszavágót. A nagyszombatiak erős csapattal álltak ki, hiszen a kupadöntőt idén az ő stadionjukban rendezik, így számukra még fontosabb, hogy eljussanak a fináléig.

A rangadót a Dajto élőben közvetíti, a játékvezető Michal Smolák lesz, a VAR-szobában pedig Erik Gemzický hoz majd döntéseket.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?