Tour de Hongrie – Sagan: örülök, hogy itt lehetek és hogy országúton versenyezhetek

Peter Sagan

Peter Sagan, a Tour de Hongrie országúti kerékpáros körverseny egyik legnagyobb sztárja a keddi csapatbemutatón örömének adott hangot, amiért újra országúton versenyezhet.

A hajdúszoboszlói esemény előtt már két órával elkezdtek gyülekezni a nézők, hogy láthassák a verseny sztárjait, köztük a háromszoros világbajnok szlovák sprintert és a Tour de France-etapsikerek számában csúcsdöntésre készülő brit Mark Cavendisht. Előbbi az MTI-nek elmondta: a szívműtéte után, a regeneráció miatt sok időt vesztett a felkészüléséből, így háromhetes edzésidőszak után érkezett Magyarországra, hogy segítse csapatát, a Pierre Baguette-et és versenykilométereket gyűjtsön.

„Egészségi szempontból minden rendben lesz, jól érzem magam, napról napra meglátjuk majd, hogy megy a dolog. Már elértem a pályafutásomban, amit elértem, itt az ideje annak, hogy élvezzem, ezért is határoztam el, hogy hegyikerékpározni fogok” – utalt Sagan arra, hogy ebben a szakágban igyekszik kvótát szerezni a párizsi olimpiára. Mint mondta, kiváló volt a téli felkészülése, a beavatkozás azonban megváltoztatta a helyzetet. – „Örülök, hogy most visszatérhettem az országúti versenyzéshez régi barátokkal a World Tourból, nagyon élvezem az ittlétet.”

A magyar válogatott színeiben indul a 2019-ben második Dina Márton, aki úgy fogalmazott, az elmúlt esztendőhöz hasonlóan azzal a céllal érkezett a magyar körversenyre, hogy a legjobb tízben zárjon összetettben.

„Örültem volna, ha ez tavaly is összejön, de idén ez a cél” – szögezte le az előző évben Pécsett tizedikként célba ért Dina. Elárulta: ha jók lesznek a lábai, az idei programba visszakerült kékestetői befutó jobban fekhet neki, mint tavaly a dobogókői. Kisebb tavaszi betegségéből meggyógyult, a versenykilométerek azonban hiányoznak a lábából, a formája azonban jobb, mint a 2023-as volt.

A Polti-Kometát erősítő Fetter Erik is jó érzésekkel várja a rajtot, gyorslábú versenyzőkkel érkezett az olasz csapat, amely szakaszsikerek reményében indul.

„Minden szakaszra van egy jó versenyzőnk, aki oda tudja tenni magát, a cél az, hogy kihasználjuk ezeket a lehetőségeket.”

Fetter azt még nem tudta megmondani, mi lesz a szerepe, ám várhatóan társai pozícióba hozása lesz az. Szép célnak nevezte a megkülönböztető trikó viselését, a legjobb magyart illető fehéret korábban verseny közben már hordhatta, de a csapat céljai – amint rámutatott – ezt felülírhatják, márpedig ők inkább szakaszgyőzelmekben gondolkoznak.

Az első alkalommal 1925-ben megrendezett, így idén 99 éves és immár 45. alkalommal sorra kerülő magyar körverseny mezőnye szerdán 12.50-kor Karcagról vág neki az első, 166,1 kilométeres etapnak, amely a hajdúszoboszlói befutóig 340 méter szintemelkedést tartogat a bringásoknak. A mezőny az öt szakasz során 851 kilométert teker és 7871 méter szintemelkedést küzd le, amíg vasárnap célba ér Pécsett. AZ M4 Sport és az m4sport.hu valamennyi szakaszt teljes egészében élőben közvetíti.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?