Totti nem jár az edzői tanfolyamra

Róma |

<p>Francesco Totti, aki hosszú és sikeres futballista pályafutását a nyáron fejezte be, nem jár arra az edzői képzésre, amelyre beiratkozott.</p>

Az olasz edzők szervezetének (AIAC) közlése szerint a visszavonult labdarúgó jelentkezett ugyan a tanfolyamra, amellyel UEFA B licences diplomát szerezhetett volna, de végül lemondott róla - legalábbis egyelőre.

"Francesco Totti bizonyította, hogy a pályán és azon kívül is nagy bajnok. Mivel nem volt lehetősége rendszeresen részt venni a kurzuson, a kollégái és a szervezők iránti tiszteletből nem élt a lehetőséggel, hogy edző legyen. Reméljük, hogy ez csak időleges" - áll az AIAC közleményében, amely úgy folytatódik: "Még ha csalódottak is vagyunk, reméljük, hogy Totti visszatér majd hozzánk".

Helyére a képzésben Simone Perrotta kerül, aki hozzá hasonlóan tagja volt a 2006-ban világbajnok olasz válogatottnak.

A 41 éves Tottit az előző idény végén elbúcsúztatta klubja, az AS Roma, amelyben egész pályafutását töltötte, majd júliusban a játékos hivatalosan is bejelentette, hogy befejezte a profi futballt. 

Totti 1993-ban mutatkozott be az AS Roma felnőtt csapatában, amellyel 2001-ben bajnokságot, 2007-ben és 2008-ban Olasz Kupát, 2001-ben és 2007-ben pedig Olasz Szuperkupát nyert. A klub csapatkapitánya 25 év alatt 616-szor lépett pályára az olasz élvonalban, ezzel Paolo Maldini és Gianluigi Buffon mögött harmadik az örökrangsorban. 250 gólt szerzett a Serie A-ban, ezzel Silvio Piola (274) mögött második. Olasz gólkirály volt 2007-ben, amellyel a legjobb európai góllövőnek járó Aranycipőt is kiérdemelte. Totti 2014-ben, 38 évesen és 59 naposan a legidősebb játékos lett, aki gólt szerzett a Bajnokok Ligája főtábláján. Visszavonulása után klubja kötelékében maradt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?