Storck: Otthon akarjuk tartani a három pontot a Slovan ellen

Marko Divkovic

Vasárnap (16.00) a labdarúgó Fortuna Liga 11. fordulójában a listavezető DAC a bajnokság második helyen álló pozsonyi Slovant látja vendégül a MOL Arénában. Az ősz rangadóját az előzetes tervekkel ellentétben nézők nélkül játsszák majd. 
 

A DAC szerdán a hivatalos honlapján tudatta a szurkolókkal, hogy a bérletesei számára díjmenetesen biztosít Covid-19 antigéntesztet, és akik negatív mintát produkálnak, ott lehetnek a vasárnapi mérkőzésen. Csütörtökön aztán, még azelőtt, hogy a kormány a járványügyi bizottság ülése után kihirdette volna a kijárási tilalmat, a Regionális Közegészségügyi Hivatal megtiltotta a tesztelést, ezt maga Világi Oszkár, a dunaszerdahelyi klub tulajdonosa jelentette be a péntek délelőtti online sajtótájékoztatón. 

„Árván órákat állnak sorokban az emberek a tesztelésre várva, akikre katonák felügyelnek. De nálunk megtiltották, hogy teszteljünk, holott nem a kormány pénzéből, hanem saját erőforrásból, lehetséges, hogy profibb módon oldottuk volna meg. A vasárnapi lehetett volna egy iránymutató a jövőre nézve, a kormány számára is. A helybéli emberek segítségére is lehettünk volna azzal, hogy ingyen leteszteljük őket. Sajnálom, hogy két napon keresztül hamis reménnyel kecsegtettük a szurkolóinkat, hogy ha csak 90 percre is, de visszatérhetnek a normális élethez. Tudjuk, hogy veszélyes a helyzet Szlovákiában, de a tesztelés után a stadion lett volna a legkevésbé rizikós hely az országban. Az emberek mentális egészsége is nagyon fontos, azzal, hogy bezárjuk, depresszióba taszítjuk őket” – mondta Világi. Hozzátette, a klub 3500 tesztet vásárolt meg, és szerződést kötött egy tesztelést végző céggel, hogy profik végezzék a mintavételt, így nagyjából 50 000 eurót különített el erre a folyamatra. 

Támadópotenciál

Így a bajnokság két leggólerősebb csapata nézők nélkül kénytelen lejátszani a rangadót a MOL Arénában. A Slovan az eddigi 10 meccsen 29-szer talált az ellenfél kapujába, a klub góllövőlistájának élén a brazil Rafael Ratao áll 6 találattal, emellett 2 gólpassz is fűződik a nevéhez. 

A sárga-kékeké eddig a legeredményesebb támadósor a bajnokságban, Kalmárék 33 gólnál járnak. Ebből a DAC csapatkapitánya, Kalmár Zsolt és Marko Divkovic összesen 16 találatot vállalt. A magyar támadó 9 gólnál, kollégája 7 találatnál jár, a múlt heti, Michalovce elleni mérkőzésen mindketten betaláltak. A DAC jelenleg 27 ponttal áll a táblázat élén, a Slovan 25 ponttal a második.

„Mindegyik találkozó fontos, de a vasárnapi egy igazi rangadó lesz. Mindenképpen le akarjuk győzni a Slovant, hiszen szeretnénk megőrizni helyünket a tabella élén. Ha az égszínkékek ellen is képesek leszünk a saját játékunkat nyújtani, akkor annak meglesz az eredménye” – mondta a 21 éves horvát támadó. 

2013 óta összesen 23 alkalommal találkozott egymással a két csapat, ezeken a mérleg 5 DAC-győzelem, 4 döntetlen és 14 Slovan-siker. Legutóbb ez év júliusában találkozott egymással a két csapat, akkor Kalmár Zsolt gyors góljára Medved egyszer, Moha pedig kétszer válaszolt, így az égszínkékek 3:1-re győztek a MOL Arénában. 

A Slovan az esélyes

„A szezon előtt arról beszéltünk, hogy szeretnénk versenyben lenni a Slovannal, és a hétvégén meglátjuk, mennyire sikerült ezt elérnünk. Ez az első alkalom sok év után, hogy előttük állunk a tabellán, viszont jelenleg ez még semmit sem jelent, a szezon során sok minden megtörténhet még. Bár két ponttal vezetünk előttük, számomra a Slovan a vasárnapi rangadó esélyese. A tavalyi szezon óta nem változott sokat az ellenfél kerete, de mi is erősebbek lettünk. A csapatunk fiatal, fejlődőképes és tehetséges – egyike a legtehetségesebb gárdának, amit valaha is irányítottam, viszont a bajnoki cím eléréséhez szükség van tapasztalatra, rutinra is. Meglátjuk, meddig sikerült eljutnunk ezen a téren is. A szezonban első alkalommal mérkőzünk meg a Slovannal, méghozzá odahaza, bár a vírus idején a hazai pálya előnye veszített a fontosságából. Mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy versenyképesek legyünk velük szemben, és hogy otthon tartsuk a három pontot – nyilatkozta a DAC hivatalos honlapján Bernd Storck vezetőedző a rangadó előtt. Hozzátette, nagy kár, hogy a szurkolók végül mégsem lehetnek jelen a stadionban. – Azt gondolom, hogy jó úton haladunk és talán valahogy lesz arra lehetőség, hogy visszahozzuk a szurkolóinkat a stadionba és velük együtt ünnepelhessük a győzelmeket – ez lenne a kívánságom. A csapat, a szurkolók és a klub is megérdemelné ezt.”

A rangadóra Schäfer András és Davis is felépült, egyedül Dominik Kružliak játéka kérdéses. A mérkőzést Peter Kráľovič játékvezető irányítja majd, az Orange Sport és az M4 Sport+ tévécsatorna is élőben közvetíti a mérkőzést.

(dac1904.sk, mgy)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?