Párizs és Los Angeles az olimpiai rendezésről egyezkedik

Los Angeles |

<div>A kaliforniai város polgármestere, Eric Garcetti úgy véli, még ezen a héten megegyeznek Párizzsal a 2024-es és a 2028-as nyári olimpia rendezéséről.</div>

„Nagyon jól haladnak a tárgyalások. Közel vagyunk, nagyon közel a megállapodáshoz” – mondta a kaliforniai város vezetője. Hozzátette: Los Angeles kész arra, hogy bizonyos feltételek teljesülése esetén átengedje a francia fővárosnak a 2024-es rendezést, s maga 2028-ban legyen a házigazda. Az amerikai metropolisz például az utánpótlás-program támogatását kéri a Nemzetközi Olimpiai Bizottságtól (NOB). A NOB július 11-én döntött arról, hogy szeptember 13-án a 2024-es mellett a 2028-as nyári játékok rendezőjét is bejelenti. Ennek ugyanakkor előfeltétele, hogy a három fél – a két város és a NOB – megegyezzen, s ezt a megállapodást hagyhatja majd jóvá Limában a NOB tagsága. A NOB történetében másodszor fordulhat elő, hogy egyszerre két házigazdát jelentenek be: 1921 júniusában Párizs az 1924-es, Amszterdam pedig az 1928-as olimpiát kapta meg. A francia főváros 1900-ban és 1924-ben volt házigazda, viszont sikertelenül kandidált az 1992-es, a 2008-as és a 2012-es játékokra. Los Angeles 1932-ben már rendezett ötkarikás játékokat. Az Egyesült Államokban legutóbb – Atlantában – 1996-ban volt nyári olimpia, New York és Chicago viszont eredménytelenül pályázott a 2012-es és a 2016-os rendezésre. Párizs már korábban jelezte, hogy csak a 2024-es olimpia érdekli, míg Los Angeles nyitott volt a 2028-as rendezésre is.  A 2024-es játékokra Boston, Hamburg, Róma és Budapest is jelentkezett, de mind a négy város visszalépett a pályázattól.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?