Nagymenők is eljöttek a királyhelmeci pingpongtornára

királyhelmeci pingpongtorna

Kétszer is a dobogó legfelső fokára állhatott fel az Extraligában játszó varannói Martin Marko a királyhelmeci Buzánszky Jenő Sportarénában rendezett első, Újévi torna elnevezésű asztaliteniszversenyen.

Az egyes mellett ugyanis a párost is megnyerte, az egykoron nagykaposi színekben versenyző, jelenleg a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei bajnokságban szereplő NB II-es Szerencsi Városi Sportegyesületet erősítő Begala Mariánnal.

A szépszámú közönség előtt zajlott, gyakran az utolsó labdamenetig kiélezett küzdelmek tették igazán érdekessé a párharcokat, de voltak szinte előre lefutottak is, különösen a selejtezők folyamán, az alacsonyabb osztályban vitézkedő játékosoknak sokszor esélyük sem volt a magasabban jegyzetteket megszorongatni, legfeljebb egy-két szett erejéig, ami nem befolyásolta érdemben a mérkőzések végkimenetelét.

A mezőnyből kiemelkedő Marko simán vette a párharcokat, s a legjobb négy között, illetve a döntőben gond nélkül verte ellenfeleit. A párosban, Begalával az oldalán ugyanez játszódott le, az elődöntőben és a döntőben esélyt sem adtak az ellenfélnek.

A mindössze 16 éves Marko a díjak átvétele előtt nyilatkozott lapunknak: „A döntőbe jutásért és a döntőben is komolyabb ellenállást vártam. Kihívóim nem késztettek nagy erőbedobásra, így tornagyőzelmem magabiztosnak nevezhető. Voltak forró pillanatok, de ez sem zökkentett ki ritmusomból. A párosban kitűnő társra találtam, és azt hiszem, sikerünk megérdemelt.”

A lelátón helyet foglaló Popély István, a nagykaposi asztalitenisz-szakosztály elnöke is nyilatkozott a látottakal kapcsolatosan: „Elégedett és egyben büszke is vagyok a fiúkra. Játékukkal bebizonyították, hogy nem véletlenül vagyunk az I. liga keleti csoportjának élén, illetve szerepelünk a 3. ligában két csapattal is. Egyéniben és párosban többen is a legjobb 10 között voltak. Remélem, hogy formájuk a tavaszi pontvadászatban is megmarad, és akkor a következő idényben egyesek már extraligásként szerepelhetnek, vagy akár még feljebb is léphetnek. Ami pedig a sporteseményt illeti, gratulálok a szervezőknek, jó munkát végeztek!”

A királyhelmeci asztalitenisz-szakosztály elnöke, a torna főszervezője, Sipos Roland így vélekedett: „Nagy megtiszteltetés ért minket azzal, hogy az első Újévi tornára Kassa megye asztalitenisz-egyesületeitől kezdve a járási bajnokságokból egészen az Extraligáig ennyien jelentkeztek (59). Magasan jegyzett hivatásos játékosokról is lévén szó, az alacsonyabb osztályokban játszóknak a kihívás mellett nagy élményt is jelentett egy-egy mérkőzés, amelyekből biztosan tanultak is. A varannói profi főbíró, Hajduk Erik kiválóan vezette le a tornát. Egy-két kisebb fennakadás ugyan előfordult, de ezeket gyorsan sikerült orvosolnunk. Ezeket kijavítva jövőre még színvonalasabb, ugyanilyen jó hangulatú sportrendezvényt tudunk majd szervezni. A játékosoktól kapott visszajelzések is tanúsítják, hogy ez egy nagyon jó és fontos kezdeményezés, amit mindenképpen folytatni kell!”

Érdekes

Tornatények

Egyéni (59 induló), elődöntő: Szűcs Róbert (Igló)–ifj. Jozef Kudrec (Michaľany) 1:3, Martin Marko (Varannó)–Begala Marian (Szerencs) 3:0. A 3. helyért: Begala–Szűcs 3:1. Döntő: Marko–Kudrec 3:0.

További bodrogközi és Ung-vidéki helyezések a legjobb 10-ben: 5. Vargovčik Erik, 7. Kovács Gabriel (mindketten nagykaposiak), 8. Nagy Attila (Szomotor), 9. Balog Péter (Perbenyik)

Páros (27 induló), elődöntő: Begala, Marko–Nagy Attila (Szomotor), Jozef Tokarčik  (Maria Huta) 3:0, Balogh P., Szűcs R.–ifj. Kudrec, id. Kudrec 3:2. Döntő: Begala, Marko–Balog P., Szűcs R. 3:0

További helyezések: 5. Jakab Szabolcs, Vargovčik Erik (mindketten nagykaposiak ), 6. Filep Zoltán (Perbenyik), Molnár István (Nagykapos), 7. Kovács Zoltán, Kovács Gábriel (mindketten nagykaposiak), 8. Kóbori Pál, Tóth Sándor (mindketten perbenyikiek)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?