Nagy Péter: Az első ötbe vagy még feljebb vágyom a somorjaiakkal

nagypeter

Hat forduló után csak rosszabb gólkülönbsége miatt szorul a tabella második helyére a II. ligában a somorjai STK labdarúgócsapata. A remek szezonrajtról Nagy Péter, az együttes csapatkapitánya árult el részleteket.

Hat mérkőzés, négy győzelem, egy döntetlen, egy vereség – a somorjaiak felülmúlták a várakozásokat az erős kezdéssel, jelenleg a tabella második helyén állnak, gólarányuk mindössze eggyel rosszabb az éllovas puhóiaknál.

Meglett az összhang

AZ STK középpályáját irányító csapatkapitány, Nagy Péter szerint a jó kezdésnek több oka van, többek között az új arcok sikeres beépítése és a csapatszellem. „Jelenleg nagyon jó szériában vagyunk. A szezont egy vereséggel kezdtük az újonc Myjava ellen, bár ott sem mi voltunk a gyengébb csapat. A vereség után összekaptuk magunkat és azóta van négy győzelmünk és egy döntetlenünk. Jó formában vagyunk és megtaláltuk az összhangot” – foglalta össze az elmúlt heteket a csapatkapitány, aki a bajnokságban eddig egy kivétellel minden mérkőzést végigjátszott somorjai színekben. Nagy Péter szerint nem pusztán annak köszönhető a jó szereplés, hogy eddig viszonylag könnyű sorsolása volt az STK-nak. „A Pohronie otthonából is elhoztunk egy pontot, ami jónak számít, hiszen feljutásra esélyes csapatnak tartották őket a szezon előtt. A többi ellenfelet sem mondanám gyengének. Most valóban erős ellenfelek várnak ránk, például rögtön hétvégén a kassaiak, de ellenük is pontot, pontokat akarunk szerezni.”

A DAC-osok nélkül

A somorjaiak az élvonalbeli DAC farmcsapataként egy bajnokin akár öt játékost is pályára küldhetnek a dunaszerdahelyiek keretéből. Míg a tavalyi szezonban a legtöbb mérkőzésen valóban ki volt használva ez a lehetőség és több DAC-játékos Somorján is gyűjtötte a játékperceket, idén több mérkőzésen egyáltalán nem érkezett segítség a DAC-tól. Ennek egyébként egyszerű oka van, hiszen a dunaszerdahelyiek heteken át két fronton harcoltak, több sérültjük is volt, így nehezebben tudtak játékosokat nélkülözni. „Tavaly többször is előfordult, hogy hárman, négyen vagy ritkán akár öten is jöttek a DAC-ból. Idén többnyire csak a kapus jött, illetve legutóbb, a komáromiak ellen Moumou is velünk volt. Ez csak azt jelzi, hogy erős csapatunk van segítség nélkül is.ˮ

Somorján ráadásul komoly fiatalítás ment végbe a nyáron, és az új szezonban rendszeres játéklehetőséget kap a 18 éves Kachút, valamint a 19 éves Szolgai, Csóka és Dobranszkij. „Sok új fiatal játékos szerepel nálunk, de úgy gondolom, hogy a legtöbben megállják a helyüket, az edzőnk pedig jól meg tudja oldani a helyzetet és sikeresen építi be őket a csapatbaˮ – érvelt Nagy Péter, aki elmondta: a csapat alapvető célja, hogy az első nyolcban végezzen, de ezt a szezon előtt megfogalmazott célt képesek lehetnek túlszárnyalni. „Az első nyolc az alap, de személy szerint én az első ötbe, vagy még előrébb vágyok. Minél feljebb szeretnék végezni a csapattal a tabellán.ˮ

A kapitány utolsó éve?

Nagy Péter a 2019/20-as szezontól kezdve a somorjai STK fontos láncszeme, a tavalyi szezonban például csak egyetlen bajnokiról hiányzott és 12 góljával a csapat legeredményesebb játékosa volt. A nyáron már több csapat is érdeklődött iránta, így megkérdeztük, marad-e Somorján és ha igen, mi ennek a fő oka. „A nyáron konkrét megkereséseim voltak Magyarországról, NB II-es kluboktól, valamint egy szlovák első osztályú csapattól is volt egy konkrét ajánlatom. Konkrét klubokat nem szeretnék említeni, de többen szerettek volna megszerezni, de végül úgy döntöttem, hogy maradok Somorján, ahol még egy évre szól a szerződésem. Ezt a szerződést mindenféleképpen kitöltöm, aztán meglátjuk, hogy alakul a jövőˮ – zárta gondolatait a 25 éves középpályás.

Csapatára ma kupameccs vár a Bánov otthonában, szombaton 18 órakor pedig az FC Košice otthonában lép pályára az STK.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?