Milák Kristóf a világcsúcs és Dressel ellen küzdhet Budapesten

Milák.vb.2022

Pénteken a műúszó versenyekkel már kezdetét vette a 2022-es budapesti vizes-vb, ma azonban már az úszók is medencébe ugranak a Duna Arénában.

A magyar műúszó-válogatott egyéniben, párosban és csapatban is képviselteti magát a világbajnokságon. Komolyabb eredmény a tavalyi, szintén budapesti Európa-bajnokságon bronzérmet szerző csapattól várható. Akkor a highlight kűrben 79,10-s pontszámmal bronzérmet szereztek, most a 80 pont fölé jutás a cél, amely a nemzetközi mezőnyben is döntőt érhet a margitszigeti Széchy-medencében.

A legnagyobb létszámú hazai csapat természetesen a medencés úszóké, a magyar színeket 33 sportoló képviseli majd a Duna Arénában szombattól kezdődő versenyek során.

Sós Csaba szövetségi kapitány a szövetségnek adott interjújában reményeiről szólva azt mondta, bízik benne, hogy a csapat több érmet nyer, mint tavaly a tokiói olimpián, ahol csak Milák Kristóf állhatott dobogóra, 200 méter pillangón nyert, 100 méteren pedig második lett.

A szakember szerint az előző vb-n két aranyat szerző Hosszú Katinkától már nem kell a korábbi szintű eredményeket elvárni, de hazai közönség előtt 400 méter vegyesen még összejöhet számára egy érem. A visszavonulásához közelítő klasszis 200 pillangón és vegyesen is elindul majd, utóbbin azonban a sokat fejlődő Sebestyén Dalma is ott lehet a döntő közelében. 2019-ben a dél-koreai Kvangdzsuban még Kapás Boglárka is a dobogó tetején állhatott, aki elhúzódó derékproblémái (és húga váratlan halála) miatt most nem számít favoritnak. Sokáig az is kérdéses volt, elindul-e az eseményen, végül javuló formája és egészségi állapota miatt úgy döntöttek, nem hagyja ki a hazai világeseményt.

A már említett Milák Kristóf 200 pillangón nagy esélyesnek számít, elmondása szerint csak a világcsúcs lehet az ellenfele, míg 100-on szeretné megverni azt a Caeleb Dresselt, aki Tokióban még előtte végzett. A magyar klasszis ezek mellett még 50 pillangón és 200 gyorson, valamint 1-2 váltóban is rajtkőre áll majd.

Éremesélyesnek számít még az Eb-aranyérmes Szabó Szebasztián, aki 50 és 100 pillangón és gyorson is odaérhet a döntőbe, ahol ilyen rövid távon bármi megtörténhet. Az olimpiai bronzérmes Kenderesi Tamás szintén a remek pillangósok közé tartozik, és ha jól sikerült a formaidőzítése, egészen biztosan megszorongatja majd a dobogóért küzdő ellenfeleit 200-on.

Nem szabad elfeledkezni a váltókról sem, amelyben szintén várható döntős szereplés és akár egy 2017-eshez hasonló meglepetés is. Akkor a 4x100-as férfi gyorsváltó bronzéremig jutott. Ez az egység, igaz, más összeállításban, de most is jó lehet, csakúgy mint a női mezőny azonos csapata, valamint a női és férfi 4x200-as váltó is. Utóbbi a 2017-ben junior-világbajnok összeállításában ugrik ismét medencébe.

Bár nem tartozik a világ közvetlen élmezőnyébe, a hátúszó Burián Katalin is a papírforma szerint döntőt úszik majd, és azonos úszásnemben a férfiak között Telegdy Ádámban is benne lehet a meglepetés. Szorgalmuk alapján mindketten megérdemelnének egy kiemelkedő eredményt. A döntőig nagy eséllyel eljut majd a még mindig csak húszéves, de rutinosnak mondható Késely Ajna, aki edzőváltása után szeretné bizonyítani, hogy a 2018-as felnőtt Eb-n szerzett érmei, valamint az ifjúsági olimpiai bajnoki címei nem a véletlennek voltak köszönhetők.

Az ilyen eseményeken mindig be-berobban egy-két fiatal is, így jegyezzük meg Mihályvári-Farkas Viktória, Molnár Dóra, Holló Balázs és Kós Hubert nevét is, akik ha nem is most, de néhány éven belül biztosan adnak majd okot az örömre a világversenyeken.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?