Lyócsa Imre hat évtizede

Lyócsa

Vasidegzetű emberként ismerte meg a világ 2004-ben, amikor az athéni paralimpián megnyerte az álló íjászok versenyét.

Idegtépő csatában, szétlövés után a döntőben. Könnyű eltalálni: Lyócsa Imre máig ezt tartja legnagyobb sportolói sikerének. A szepsi mozgássérült sportember a legnagyobb esélyesként indult, miután négy évvel korábban Sydney-ben már bronzérmes volt, 2002-ben Európa-, 2003-ban világbajnok. Mégsem volt biztos a dolgában.

Aggodalommal utaztam Athénba, nem tudtam, sikerül-e újra győznöm a világ legjobbjai között – hallottam tőle hazaérkezése után életem egyetlen guggolva készült interjúja során. – Amikor megérkeztünk, s láttam, milyen hatalmas szél van, még jobban felerősödtek bennem a kételyek. Aztán rájöttem, nincs mitől tartanom, mert a szél miatt a többieknek is egyformán nehéz lesz a versenyzés. A végén bebizonyosodott, hogy tényleg úgy volt. Mivel ismertek a vetélytársak, meglepően megilletődötten versenyeztek ellenem.”

Akkoriban már három éve a csúcson volt, magabiztosan lőtt, hitt magában, és bízott abban, hogy képes lesz az újabb győzelemre. Visszafogta magát, mindenáron meg akarta őrizni a nyugalmát. Erre építette az egész taktikáját, és bevált neki. Persze, a pontosság és a szerencse sem hagyta cserben.

Lyócsa Imre végül is négy nyári paralimpián íjászkodott, napjainkban csak hobbiból veszi kezébe sikereket hozó fegyverét, s időközben, mikor érzékelte, hogy erőteljes a fiatalabb nemzedék feltörése, más sportág után nézett. Így jutott el a kerekesszékes curlinghez, bekerült a szlovák válogatottba, és ötödik (első téli) paralimpiáján 2018-ban már ebben a csapatsportágban vehetett részt. Napjainkban is cserejátékos a nemzeti csapatban. Legutóbb szepsiként kerekesszékes kocsijával hajtotta végig a helyi Bódva-kupa félmaratoni távját. Mint mondja, tíz éve mindig elindul, igaz, az irama már nem a régi, de azért célba ér(t).

Az egykori paralimpia bajnok évei is elfutottak. Pénteken már betöltötte a hatvanat.

Isten éltesse!

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?