Hosszú döntős 200 méter háton, Burián tizedik

Budapest |

<p>Hosszú Katinka a hetedik idővel döntős, Burián Kata pedig a tizedik helyen zárt 200 méter háton pénteken a Duna Arénában zajló úszó-világbajnokságon.</p>

Az elődöntőnek a szám 28 éves olimpiai ezüstérmese a második legjobb idővel vágott neki, míg a 22 éves Burián tizenegyedikként került be a legjobb 16-ba.   A háromszoros olimpiai bajnok, hatszoros világbajnok Hosszú az első futamban kapott helyet. A hazai közönségkedvenc - aki szokás szerint hangorkán közepette lépett be a medencetérbe - erősen kezdett, azonban ellenfelei tartották vele a lépést, s a magyar úszó az utolsó fordulót követően negyedik volt. A hajrá után szoros célba érkezést láthatott a közönség, Hosszú negyediknek 2:07.51-gyel érintette a falat. Ez az idő több mint két tizeddel gyengébb, mint amit a délelőtti előfutamban úszott.   Őt Burián követte, a 22 éves versenyző a második elődöntőben 2:08.65 perces idejével bő három tizeddel maradt el egyéni legjobbjától, így a futamban ötödik, összesítésben tizedik lett.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?