Hazai világkupán indultak a gútai kerékpárosok

knbico

Az Union Cycliste Internationale (UCI) által szervezett teremkerékpár szakág művészi világkupa-sorozata szombaton először látogatott el Szlovákiába.

A komáromi sportcsarnokban rendezett esemény házigazdája a gútai ŠKC Kolárovo klub volt, amelynek három versenyzője két számban vett részt a megmérettetésen. Női egyesben Žibrita Natália a 11. helyen végzett, míg a párosok között a Kulich Eszter–Rákócza Dóra kettős a 7. helyet szerezte meg a világ legjobbjait felvonultató mezőnyben.

„Igyekeztünk minden tőlünk telhetőt megtenni a versenyben és annak megszervezésében is. Maximálisan figyeltünk arra, hogy a sportolók megfelelő körülmények között képesek legyenek a legjobb teljesítményt nyújtani. A mieink egy hajszállal jobban versenyeztek legutóbb Prágában, mint most. Viszont hazai pályán, a saját közönségük előtt ez pszichésen teljesen más volt, így érthető a minimális különbség. Összességében úgy gondolom, hogy ezután a nehéz időszak után helytálltak és ők is igyekeztek a maximumot kihozni magukból” – értékelte a világkupát és a gútai kerékpárosok teljesítményét edzőjük, Hajdú Andrea. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?