Gombos: „Egy álmom vált valóra”

Gombos Norbert

A nádszegi származású Gombos Norbert izgatottan készül karrierje első olimpiájára. A Tokióban lévő teniszezővel videócseten beszélgettünk az elvárásokról, az olimpiai faluban kötelező higiéniai szabályokról és arról, hogy milyen lesz megint üres stadionban pályára lépni.
 

Az olimpia előtt Svédországban, a bastadi salakos tornán egészen a negyeddöntőig menetelt, így elég jó érzésekkel indulhatott útnak Tokióba.
Bastadban már a negyedik negyeddöntőmet játszottam ebben a szezonban. Eddig eljutottam már a marbellai, a müncheni és a parmai tornán is. Sajnos a füves szezon nem sikerült jól, két tornán, köztük Wimbledonban is kiestem az első körben, így értékes pontokat veszítettem a világranglistán, úgy tűnt, az első 100-ból is kiesek. Pont ezért nem mentem nagy elvárásokkal Bastadba. Egyrészt mert azonnal váltottam fűről salakra, és mert erős torna is. Éppen ezért nagyon örülök, hogy sikerült egészen a negyeddöntőig jutnom, ami segített abban, hogy bent maradjak a 100-ban és főtáblás legyek a US Openen. Mivel ez volt már a negyedik negyeddöntőm, nagyon szerettem volna túljutni rajta, sajnos Roberto Carballes Baena jól játszott. De így legalább a negyeddöntő után, másnap utazhattam Tokióba a többiekkel, nem kellett magam repülnöm. 

Tokióban kemény pályán játszanak, ami az edzője, Tóth Tibor szerint jól is jön, hiszen ezzel is készülhetnek már az amerikai szezonra. Hogy megy az átállás a kemény borításra?
Nincs vele problémám, könnyen tudok salakról keményre váltani. Jól érzem magam a pályán, és edzésről edzésre jobb vagyok. Igen, ez tényleg segít a felkészülésben, hiszen az olimpia után négy hétre utazom Amerikába, ahol két 1000-es tornán és a US Openen is játszom. 

Milyen célokkal vág neki az olimpiának?
Azt konkrétan nem határoztam meg, hogy meddig szeretnék eljutni. A legfontosabb az, hogy az első mérkőzésen túllépjek, szeretném magam jól érezni a pályán.

Ez az első olimpiája. Milyen érzésekkel vág neki?
Izgatott vagyok, hiszen az olimpia egy teljesen más torna, ezt nem lehet minden évben játszani. Amikor elkezdtem edzeni Tóth Tiborral, a világranglistán még a 240. hely körül álltam, de már akkor mondtam neki: az az álmom, hogy egyszer eljussak az olimpiára. Így egy álmom válik valóra azzal, hogy teniszezhetek az olimpián.
 

Érdekes

Ellenfelek az 1. fordulóban

Fucsovics Márton (magyar)–Hubert Hurkacz (lengyel)
Gombos Norbert (szlovákiai)–Marcos Giron (amerikai) 
Lukáš Klein (szlovák)–James Duckworth (ausztrál)
Filip Polášek, Lukáš Klein (szlovákok)–Danyiil Medvegyev, 
Aszlan Karacev (oroszok) 

Több teniszező és más sportoló közösségi képei alapján a járványügyi helyzet miatt eléggé kihaltnak tűnik az olimpiai falu. Ön hogy érzi ezt?
Egy kicsit más a hangulat, csak a sportolók és a stábtagok vannak itt. De ennek az az előnye, hogy jobban meg tudok ismerkedni a többi szlovák sportolóval. 

Elég szigorú higiéniai előírások vannak az olimpiai faluban. Mennyire veszik ezt komolyan?
Nagyon komoly és szigorú feltételek vannak. Például az étteremben átlátszó plexivel vannak elválasztva egymástól a sportolók. Csak kesztyűben rakhatunk magunknak ételt a tányérra. A kéz fertőtlenítése és a maszk viselése az egész faluban kötelező. Még a fitneszteremben is csak maszkban edzhetünk, ez eléggé kellemetlen tud lenni. Ráadásul mindennap tesztelnek minket. 

Elég sok neves játékos visszamondta az olimpiai szereplést: Roger Federer, Rafael Nadal, Dominic Thiem. A nőknél Simona Halep és Sofia Kenin sem indul. Nem hígult fel így kicsit a mezőny?
Igen, sokan nem jönnek, több okból. Az egyik szerintem, hogy megint nézők nélkül kell játszanunk, és ezt elég sok játékos nem szereti. Így tényleg nem lesz olyan erős a mezőny, de még így is remek játékosok érkeztek az olimpiára. Az oroszoknak például az összes top játékosuk itt van, és Novak Djokovics is eljött. Egyáltalán nem lesz könnyű torna. 

Ha már szóba került, hogy ismét nézők nélkül kell játszaniuk, ez hogy érinti önt?
Biztos, hogy fura lesz, szerintem Japánban tele lett volna a nézőtér. Már kezdtem megszokni, hogy ismét visszatér az élet a teniszbe. Sajnos ez van, van már benne tapasztalatunk, mert a szezon elején is nézők nélkül játszottunk. Fura lesz, de a lényeg, hogy megrendezik az olimpiát. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?