Eriksen Angliában folytatja

eriksen

Az angol Premier League-ben szereplő Brentfordban folytatja pályafutását Christian Eriksen dán válogatott futballista, akit júniusban szívmegállás miatt újra kellett éleszteni.

A klub hétfői közleménye szerint a 29 éves középpályással az idény végéig szóló szerződést kötöttek - írja a 444.hu.

Eriksen korábban hét évig a szintén PL-es Tottenham Hotspurben játszott, ahol 226 bajnoki mérkőzésen 51 gólt szerzett és 67 gólpasszt adott.

A dán játékos 2021. június 12-én, a Finnország ellen játszott koppenhágai Eb-csoportmeccs első félidejének végén esett össze a gyepen, és csak csapattársainak, valamint az orvosi stáb gyors beavatkozásának köszönhetően tudták megmenteni az életét. 

Az olasz bajnoki címvédő Internazionale decemberben felbontotta a szerződését, mert Olaszországban nem léphet pályára olyan labdarúgó, akinek szívritmus-szabályozót ültettek be a szervezetébe.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?