Csinger a DAC–Slovan előtt: Többet teszünk majd bele a meccsbe, mint ők

csinger

A dobogóra hajtó DAC labdarúgócsapata a már bajnok Slovant fogadja vasárnap 17.30-kor, a Niké Liga felsőházi rájátszásának 7. fordulójában.

A DAC és Slovan két hete játszott egymással gól nélküli döntetlent Pozsonyban, amelynek köszönhetően Weissék bebiztosították bajnoki címüket, míg a sárga-kékek elmondhatták magukról, hogy pontot raboltak a listavezető otthonában. Mindkét fél egyértelműen elégedett volt a 0:0-val, és ez a mérkőzés színvonalán is látszódott, egyik csapat sem vállalt semmilyen rizikót, hogy megnyerje a meccset.

Győzni kellene

Ezúttal kicsit más lesz a helyzet, a dobogóra hajtó DAC győzelmi kényszerben van, legalábbis egy vereséggel komoly lépéshátrányba kerülhet riválisaival szemben. Ha például szombaton a zsolnaiak legyőzik a Spartakot, akkor a sárga-kékek ötpontos hátrányba kerülnek, azaz még egy esetleges Slovan elleni sikerrel is legfeljebb felzárkózni tudnának, előzni nem.

A biztos európai kupaszereplésért még vért kell izzadnia a DAC-nak, amely a Slovan után Zólyombrézóra utazik, majd a nagyszombatiakat fogadja, végül pedig Zsolnán fejezi be a szezont. „A Slovan eddig nem nagyon kapott ki, pont nálunk szenvedték el az egyik vereségüket. Ezt jó lenne megismételni. Ők már megnyerték a bajnokságot, és győzni jönnek hozzánk, de nekünk fontosabb a győzelem, így szerintem többet teszünk majd bele a meccsbe, mint ők – fogalmazott Csinger Márk, a DAC magyar utánpótlás-válogatott védője a klub Hazai pályán című műsorában. – Mindenki jól tudja, hogy ez egy derbi. Az edzők is mondják, hogy ezúttal nem úgy kell kimenni a pályára, mint a többi mérkőzésre, hanem még egy lapáttal rá kell tenni.ˮ

Ki lövi majd a gólt?

A sárga-kékek eddigi tavaszi formáját a kiegyensúlyozott védekezés és a vérszegény támadójáték jellemezte. Xisco Munoz vezetőedzőnek bő keret áll rendelkezésére, a csapatot az elmúlt hónapokban nem sújtotta sérüléshullám (csak Barisicnak és Yapinak van hosszabb kihagyása), de a spanyol tréner továbbra sem találta meg a megfelelő támadóformációt, a téli átigazolásokkal pedig látványosan nem tud mit kezdeni: Dolcek két gyenge mérkőzés után partvonalon kívülre szorult, Jürgens és Oddei hetek óta a cserepadra sem fér oda, míg Koné rendszeresen játszik, bár teljesítményét látva és a szurkolói közhangulatba belemerülve az a tavasz nagy kérdése, hogy miért.

Vladimír Weiss, a Slovan vezetőedzője sem panaszkodhat a sérültlista miatt, főleg, mivel fia is végre bevethető állapotban van. Weiss a bajnoki cím megszerzése után jelezte, hogy a hátralevő fordulókban azon játékosainak is lehetőséget ad, akik eddig kevesebbet játszottak, azaz a pozsonyiak várhatóan nem a legerősebb összeállításukban lépnek majd pályára.

Nehéz lenne meghatározni, hogy a közelmúltbeli mérleg kinek kedvez inkább. Szeptemberben a DAC 3:1-re verte a Slovant Dunaszerdahelyen, míg négy hónappal korábban, a bajnoki címről döntő párharcot 3:2-re a Slovan nyerte. Ezen a DAC számára fájó vereségen kívül a Slovan csak nagyon ritkán visz el három pontot a Csallóközből: a legutóbbi tíz alkalomból ez csak kétszer sikerült az égszínkékeknek.

Vasárnap nem valószínű a telt ház a MOL Arénában – a Hazai pályán műsorban elhangzott, hogy csütörtökig 7000 jegy talált gazdára. A DAC egy illusztris vendéggel is csábítja a nézőket, a kezdő sípszó előtti Nélküledet ugyanis a dal szerzője, az Ismerős Arcok frontembere, Nyerges Attila adja elő.

A mérkőzést az M4 Sport+ és a Dajto élőben közvetíti. A játékvezető Marhefka lesz, a VAR-rendszert Gemzický felügyeli – érdekesség, hogy a Szlovák Labdarúgó-szövetség a két héttel ezelőtti derbire is pontosan ezt a játékvezetői csapatot delegálta.

Érdekes

Grassroots Award a DAC-nak

Hét közben nagy presztízsű elismerést zsebelt be a klub. „A  DAC 1904 labdarúgóklub nyerte el az aranyérmet a legjobb profi klub kategóriában az UEFA Grassroots Awardson 2023/2024-ben. A jelentős nemzetközi siker a klub, a Kukkonia polgári társulás, a DAC Academy, a Dunaszerdahelyi Területi Labdarúgó-szövetség, a Szlovák Labdarúgó-szövetség és a Kukkonia Ligában szereplő csallóközi települések futballklubjai közötti együttműködés eredménye.” – áll a csallóköziek által kiadott sajtóközleményben.

A díjat konkrétan a Kukkonia Liga kezdeményezés kapta, amely az U9, U11 és U13 korosztály csapatainak hagyományos bajnokságán kívül nevelési és fejlesztési programot is kínál a fiatal labdarúgók és szüleik számára, hangsúlyt fektet az edzők képzésére és hozzájárul a lokálpatriotizmus megerősítéséhez is a Csallóközben.

„Az UEFA Grassroots Awards elismerése hatalmas megtiszteltetés számunkra és egyben bátorítás a közösségünkbe fektetett munka folytatására. Büszkék vagyunk a magyar gyökereinkre, de a Kukkonia Liga projekt egyúttal példa a régiónkban élő különböző nemzetiségek és etnikumok együttélésére és együttműködésére, akik kölcsönös tisztelettel és bizalommal közelednek egymáshoz” – fogalmazott Németh Krisztián, a DAC Academy igazgatója.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?