Bénes László: Megérdemelten győztek az osztrákok

svk

Sorozatban ötödször sem győzött az év első találkozóján a szlovák labdarúgó-válogatott. Francesco Calzona mester fiai a félig üres Nemzeti Stadionban 2:0-s vereséget szenvedtek Ausztriától.

,,Úgy tűnik, mintha Ausztriában lenne a találkozó. Ne engedjétek, hogy szégyenben maradjatok” – mondta a hangosbemondó a találkozó előtt. Bizony, csak félig volt tele a Nemzeti Stadion, 9912-en látogattak ki az év első válogatott-találkozójára. (Ugye, az csak Szlovákiában történhet meg, hogy egyidőben, pár méterre egymástól két nagy sporteseményen játszódjon le: az Ondrej Nepela Sportcsarnokban Slovan–Košice jégkorongmérkőzést rendeztek, melyen 8234 szurkoló volt.)

Az osztrákok azon kívül, hogy a focistadionban megvették az összes jegyüket a kijelölt szektorukba, sokan voltak más lelátókon is. Közel háromezren voltak jelen a találkozón, és a szurkolásukkal hazai környezetet teremtettek a Ralf Rangnick által vezetett csapatnak.

Szervezett szlovák szurkolás nem volt, s az ami nagyon feltűnő volt, üres maradt a kapu mögötti szektor. Lapunk úgy tudja, hogy a Szlovák Labdarúgó-szövetség és a hivatalos szurkolói klub között alakult ki nézeteltérés.

Hat másodperc elteltével történelmi eseményre került sor. Rögtön a középkezdés után Christoph Baumgartner szlalomozott végig a szlovák védelmen és húsz méterről kilőtte a jobb alsó sarkot, s ezzel megdöntve a német Lukas Podolski találatát, aki 2013-ban hét másodperc alatt vette be Ecuador kapuját.

Francesco Calzona, a szlovákok szövetségi csapatkapitánya nagyon sajnálta, hogy ilyen korán gólt kaptak. ,,Tudtuk, hogy az osztrákoknak három variációjuk van a középkezdés után. Ez volt az egyik. Három játékosunk, Kucka, Lobotka és Duda sem tudta őt megállítani” – csóválta a fejét az olasz mester.

A hazai csapat fokozatosan magához tért és még az első félidőben többször egyenlíthetett volna. A második félidőben már kevesebb helyzet alakult ki, s a végén egy gyors ellenakció után Andreas Weimann beállította a 0:2-es végeredményt. ,,Tudjuk, hogy gondjaink vannak a helyzetkihasználással. Dolgoznunk kell ezen. Úgy gondolom, nagyon erős együttes ellen játszottunk, amely az Európa-bajnokság meglepetéscsapata lehet. A játékosaim azt mondták, hogy egy ilyen csapat ellen pár éve még nagyarányú vereséget szenvedtek volna” – folytatta Calzona, aki nem akar alibit keresni abban, hogy a sok sérülthöz szombaton Tomáš Suslov és Peter Pekarík is csatlakozott. ,,Azokkal megyünk Norvégiába, akik a keretben vannak és egészségesek. Egy újabb, Eb előtti felmérőről van szó, melyen jól szeretnénk szerepelni.”

A szlovák csapatban Bénes László a 62. percben lépett pályára. ,,Nagyon rosszul kezdtük a meccset, a korán bekapott gól befolyásolta a találkozót. Összességben kevés helyzetet alakítottunk ki, megérdemelten nyertek az osztrákok. Mint ahogy Calzona mester már a találkozó előtt kijelentette, Ausztria előbbre jár, mint mi, szinte az egész keretük topligás csapatokban szerepel. Tanulságos, jó felkészülési találkozó volt” – mondta az Új Szónak a doborgazi származású Bénes László, aki rögtön a második félidő elejétől melegített, várható volt, hogy nemsokára lehetőséget kap. Mielőtt pályára lépett volna, hosszú ideig magyarázott neki a szakmai stáb. ,,A szokásos utasításokat kaptam meg. Hogyan védekezzek, hogyan támadjuk le az osztrákokat, s elöl pedig aktív legyek, próbáljak helyzeteteket kialakítani” – folytatta a Hamburg csapatának legeredményesebb egyénisége. A 73. percben a 26 éves középpályás elé pattant a labda, de jobbal a kapu fölé küldte a lasztit. ,,Ebből többet is ki lehetett volna hozni. Volt még egy akció, ekkor úgy éreztem, hogy a jobbról bejövő átadás erős volt, így nem akartam lekezelni a labdát, mozdulatommal megtévesztettem a védőt, de sajnos a hátam mögött lévő csatárunk nem számított rá, hogy felé megy a labda” – zárta Bénes László.

Jegyzőkönyv

Szlovákia–Ausztria 0:2 (0:1)

Gólszerzők: Baumgartner (1.), Weimann (83.)

Játékvezető: Cann (máltai), 9952 néző

Sárga lap: Querfeld (osztrák)

SZLOVÁKIA: Dúbravka–Pekarík (63. Tomič), Gyömbér (84. Kóša), Obert, Hancko–Kucka (63. Bénes), Lobotka, Duda–Suslov (63. Ďuriš), Boženík (75. Tupta), Haraslín (84. Mak)

AUSZTRIA: Pentz–Lainer (60. Posch), Querfeld (46. Wöber), Danso, Mwene–Seiwald, Grillitsch (46. Schlager)–Laimer (46. Wimmer), Baumgartner (71. Schmid), Sabitzer–Gregoritsch (70. Weimann)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?