Belső-mongóliában is Mónus lőtt a legtávolabbra íjával

Budapest/Ordosz |

<p>Fölényesen győzött a belső-mongóliai Ordoszban tartott nemzetközi íjászversenyen is a magyar Mónus József, aki néhány nappal korábban 653 méterrel új világrekordot állított fel távlövésben az ugyancsak belső-mongóliai Ergun városban.</p>

 

Mónus nagy fölénnyel nyerte meg az íjászat távlövés versenyszámát, 10 ország és 16 tartományi válogatott csapat versenyzői előtt, ezúttal is túllőve az 502,5 méteres történelmi csúcson, Esunkhei mongol íjász 1226-os rekordján - közölte szombaton az MTI-vel Posta Pál, a Hagyományos Íjász Világszövetség alelnöke.

Ebben a versenyszámban nem mérik, legalábbis nem hitelesítve, a távolságot; itt a lényeg a középkori rekord minél nagyobb meghaladása - mondta el Posta Pál. Ugyanebben a több mint 150 fős felnőtt mezőnyben 4. helyezést ért el Posta Csongor junior magyar íjász.

Mónus József augusztus 24-én Ergunban 653 méterre lőtt saját készítésű íjával és nyílvesszőjével, amellyel megdöntött minden korábbi csúcsot, saját korábbi világrekordját is, amelyet két évvel korábban állított fel ugyanitt.

A szombati versenyt a mongolok legnagyobb hagyományőrző ünnepe, a nádam keretében tartották, amelyet második alkalommal rendeztek meg nemzetközi jelleggel Ordoszban, Belső-Mongólia harmadik legnagyobb városában.

A nádam ("a férfiak három játéka") fesztiválon a mongol férfiak évszázadok óta összemérik képességeiket birkózásban, lovaglásban és íjászatban, az utóbbi kettőben újabban nők is. Az eredetileg e három sportágból álló programon kívül további 13 versenyszámban rendeztek küzdelmeket a II. Ordoszi Nemzetközi Nádam Fesztiválon.

A Férfiak Három Játéka fesztivált az olimpiáéhoz fogható pazar külsőségek közepette nyitották meg. (http://english.cntv.cn/program/newsupdate/20120828/102812.shtml).

 

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?