Az első idei STK-vereség

somorjai focisták
Dunaszerdahely |

A II. fociliga 18. fordulójában az STK Somorja 1:0-s vereséget szenvedett a liptószentmiklósiaktól. Ez volt a kék-fehérek első veresége a 2021-es évben.

A MOL Akadémia műfüves pályáján rendezett mérkőzésen somorjai mezben négy DAC-játékos kezdett, akiket Bernd Storck, a dunaszerdahelyiek edzője is figyelt. A kapuban Száraz, a mezőnyben pedig Vera, Njie és Nebyla szerepelt, majd a második félidőben Braun is pályára lépett. 

Közülük már a 3. percben remekül avatkozott játékba Száraz, akinek jó a mérlege az STK mezében. Az utóbbi két évben nyolcszor védett a somorjaiaknál, és csak négy gólt kapott.

Nagy volt a harc a pályán, a játékosok nem kímélték egymást. Aktívabbak voltak a hazaiak, a feljutni vágyó liptószentmiklósiak inkább védekeztek. Rögtön a szünet után egy gyors támadással lepte meg a somorjai csapat a vendégeket, de Baez kiugratása után Rymarenko óriási helyzetben a kapu mellé küldte a labdát. A 66. percben Bartoš pontosan tálalt a felfutó Kačerík elé, aki az ötösről nem hibázott – 0:1.

Fokozódott a hazai nyomás, negyedórával a vége előtt tíz főre fogyatkozott a vendégcsapat. Denis Jančo lábában volt az egyenlítés, remekül tekert szabadrúgása a felső lécről a gólvonal elé pattant.

,,Nagy küzdelem folyt a pályán. A látottak alapján döntetlent érdemeltünk volna. Bízom benne, Puhón javítunk” – nyilatkozta lapunknak Nagy Péter, aki tegnap eltiltás miatt nem lépett pályára.

Duducz Tibor

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?