Antonyt felfüggesztette a Manchester United

Antonyt felfüggesztette a Manchester United

A családon belüli erőszakkal vádolt brazil csatárát, Antonyt felfüggesztette a Manchester United labdarúgócsapata, megtiltva neki az edzések látogatását is.

A Sky Sports beszámolója szerint a döntést a játékossal közösen hozta meg angol klub.

Anthony visszatérését további értesítésig elhalasztják, hogy megvizsgálják az ellene felhozott vádakat. „A klub elítéli a kegyetlenség és az erőszak minden megnyilvánulását” – áll még a közleményben.

„Ezt a döntést közösen hoztuk meg, és az volt a célja, hogy fenntartsa az egészséges környezetet a csapaton és a klubon belül. Szeretném megismételni ártatlanságomat, és a rendőrséggel együtt fogok dolgozni, hogy segítsek feltárni az igazságot. Remélem, mihamarabb visszatérhetek a játékhoz” – idézte a dokumentum a brazil csatárt.

Antonyt a hét elején a brazil válogatottból zárták ki, miután a 23 éves futballistát volt barátnője feljelentette a Sao Pauló-i rendőrségen. A labdarúgó ugyanakkor ártatlanságát hangsúlyozta Instagram-oldalán, megjegyezve, hogy soha nem folyamodott fizikai agresszióhoz a nővel szemben.

Antony 2022 augusztusa óta a Manchester United játékosa. Az idei szezonban négy mérkőzésen lépett pályára a Premier League-ben, gólt nem szerzett. A brazil válogatottban 16 találkozón szerepelt, két találatot és két gólpasszt jegyzett.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?