Alsószeliben folytatják a fogathajtók

fogathajtás

Második állomásához érkezik szombaton (kezdés 11.00) a dél-szlovákiai amatőr fogathajtók idei versenysorozata, ezúttal a mátyusföldi Alsószeliben találkozik a mezőny.

Egyelőre csak szóbeli ígéreteket kapott Kajos Sándor házigazda az érdeklődőktől, minden majd a verseny napján derül ki az indulók számáról.

„Nem lesznek annyian, mint a felsőszeli nyitányon voltak, Magyarországról vélhetően kevesebben jönnek, mert már ott is megkezdődött az idény. Tizenöt-húsz fogatra számítok, öt-hat Magyarországról érkezhet, a többiek dél-szlovákiai klubtársaim lesznek – mondta érdeklődésünkre a házigazda, aki Alsószeliben is a futballstadion edzőpályára várja vetélytársait. – Nem hagyom ki a lehetőséget, én is bakra ülök.” A világszínvonalat jelentő magyarországi hajtók hátországából bárki indul, esélye van a legjobbak között végezni, most sem lesz ez másképp. És a versenymenü sem változik, tehát a kettes fogatok részére lesz kétfordulós akadályhajtás egyszeri összevetéssel és vadászhajtás. Néhány egyes fogat is indul.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?