Alpesi sí vk – Shiffrin bukott és megsérült

Mikaela Shiffrin

Megsérült az amerikai Mikaela Shiffrin az alpesi síelők cortinai lesikló világkupa-futamán pénteken.

A sportág kiemelkedő alakja az egyik ugratónál elveszítette az egyensúlyát, bukott, és a védőhálóba csapódott. Nem tudott rögtön saját erőből felállni, a helyszínen elsősegélyben részesítették. Ezt követően botjára támaszkodva tett lépéseket, de a bal lábát nem terhelte, majd helikopterrel kórházba szállították. Állapotáról egyelőre nem adtak részletes tájékoztatást.

Shiffrin 95 vk-diadalával abszolút csúcstartó, és formája alapján úgy tűnt, akár még a mostani idényben elérheti a százas határt. Sérülésével azonban ennek csökkent az esélye.

Az amerikai síző 150 vk-dobogós helyezésével öttel marad el a rekorder svéd Ingemar Stenmarktól. Shiffrinnek a lesiklás legkevésbé erős száma, ugyanakkor idénybeli első ilyen viadalát megnyerte december 9-én St. Moritzban.

Barátja, a norvég Aleksander Aamodt Kilde, két hete, a svájci Wengenben, ugyancsak lesiklás során szenvedett súlyos sérülést.

A pénteki, cortinai versenyt az osztrák Stéphanie Venier nyerte a svájci Lara Gut-Behrami és a kanadai Valérie Grenier előtt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?