A trencsénieken át vezet a DAC útja az Európa-konferencialigába

TrencDAC0526

A Fortuna Liga „rendes játékidejében” nem dőlt el, ki indulhat az EKL selejtezőjében, pénteken 20 órától Dunaszerdahelyen azonban kiderül, hogy a DAC vagy a Trenčín lép ki a nemzetközi porondra.

A bajnokság alapszakasza után a dunaszerdahelyiek a felső-, a trencséniek az alsóházban folytatták, de a rájátszás 10 fordulója sem volt elég, hogy kiderüljön, a Ružomberok és a Trnava mellett ki indulhat még az Európa-konferencialiga selejtezőjében. Erről egy kétmeccses playoff dönt végül, melyben a keddi elődöntő után pénteken kerül sor a fináléra.

A bajnokságban 10 mérkőzés óta veretlen Trenčín 2:0-ra győzött Zsolnán, és ellenfelénél jobb formában várhatja az esti összecsapást. A DAC ellenben szintén egy magabiztos, 4:2-es sikerrel lépett túl a Liptovský Mikuláš csapatán.

A két ellenfél az alapszakaszban még augusztusban találkozott először, akkor 1:1-es döntetlennel zárult a MOL Arénában rendezett mérkőzés. November végén Joao Janeiro másodszor ült le a sárga-kékek kispadjára és 1:0-ra győzött csapatával Trencsénben, így a Csák Máté vára alól érkezőknek van miért visszavágniuk.

„Természetesen a fináléban is győzelmi szándékkal lépünk pályára. Bízom benne, hogy sikerrel járunk. Tudjuk, hogy a trencséniek jelenleg remek formában vannak, sorozatban nyerik a meccseket. Nehéz összecsapás vár ránk, ám mi remekül felkészülünk, és győzni akarunk. Tisztában vagyunk azzal, mi a tét, ki akarunk jutni az európai kupaporondra, ez a célunk” – nyilatkozta a liptószentmiklósiak elleni sikert követően az első gólját szerző Sebastian Nebyla. A középpályás mellett Matúš Malýnak, Mateus Brunettinek, Thibaud Verlindennek, Sharani Zuberunak és Balogh Norbertnek is lejár a szerződése a szezon végén. A Honvédtól kölcsönbe érkező csatárra van vásárlási opciója a DAC-nak, de lehet, a többiek utolsó meccsüket játsszák péntek este.

„Tudjuk, hogy ott egy jó hangulatú meccs vár ránk. Minden játékos örül, ha megtelnek a lelátók. Én is örömmel várom a szezon kicsúcsosodását, vagyis ezt az utolsó, döntő mérkőzést” – mondta Juraj Ančic, a trencséniek edzője.

A 20 órakor kezdődő összecsapás játékvezetője Ivan Kružliak lesz, a VAR-szobában Michal Očenáš hoz majd döntéseket. A meccset a VOYO fizetős platformja mellett a Nova Sport 1 is élőben közvetíti.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?