A DAC okos játékkal legyőzte a Ferencvárost

dac

A DAC labdarúgócsapata taktikailag fegyelmezett játékot bemutatva, megérdemelten győzte le 2:0-ra a magyar címvédő Ferencvárost a MOL Arénában rendezett felkészülési mérkőzésen.

Második téli felkészülési mérkőzését játszotta a DAC szerda este a magyar rekordbajnok ellen. A sárga-kékek múlt héten az FC Petržalka felett arattak könnyed, 5:1-es győzelmet, ezúttal azonban egy sokkal nagyobb játékerőt képviselő csapat ellen kellett bizonyítaniuk – ráadásul legjobbjaik, a fél lábbal már a a bundesligás Union Berlinben lévő Schäfer András és a szintén távozófélben lévő Martin Jedlička nélkül. Joao Janeiro vezetőedző a kapuban Veszelinov Dánielnek szavazott bizalmat, a védelembe visszatért Mateus Brunetti, a középpályán pedig Balic és Veselovský mellett Sainey Njie kapott lehetőséget. A gólfelelős Nikola Krstovic volt, őt Andzouana és Verlinden támogatta a szélekről.

A Ferencváros az Afrika-kupán szereplő Mmaee fivérek és Laidouni nélkül érkezett Dunaszerdahelyre, de Sztanyiszlav Csercseszov egyébként erős csapatot küldött pályára: a kapuban Dibusz állt, a támadásokért pedig a Mak–Uzuni–Zubkov–Boli négyes felelt. Érdekesség, hogy a DAC és a Ferencváros kezdőcsapatában is csak a kapus volt magyar.

Annak ellenére, hogy több mint 3000 néző lehetett jelen a MOL Arénában, az első 5 percben kis túlzással síri csönd volt a stadionban. Az első dallamokat csak azután lehetett hallani a lelátóról, hogy előbb Uzuni szabadrúgásból, majd Civic fejjel eltalálta a kapufát.

A Ferencváros vezetőedzője nem mondhatni, hogy félelmetes ember benyomását keltette volna a kispadon: a magát demokratikus diktátornak nevező szakember még játékosai rossz megoldásait is többször megtapsolta.

Felkészülési mérkőzés ide vagy oda, a meglepően lapos lelátói hangulatra reagálva a szervezők a 15. percben bekapcsolták a „hangszórós” szurkolást, ami jót tett a DAC-nak, mert egy aktívabb fázis végén Krstovic megszerezte a vezetést a sárga-kékeknek. A montenegrói támadó egy szöglet utáni megpattanó lövéssel juttatta előnyhöz a hazaiakat.

Galéria

A gól a szurkolók és a hazai játékosok kedvét is meghozta: a DAC okosan focizott és egyenrangú ellenfele volt a magyar címvédőnek. A 28. percben Krstovic volt erőszakos a Fradi tizenhatosában, Ciganiks éles szögből leadott megpattanó lövése pedig utat talált a hálóba. Félidőig a harmadikat is belőhették volna a hazaiak, és a várakozáson alul teljesítő Fradi is szépíthetett volna, de nem esett újabb gól az első játékrészben.

A szünetben Joao Janeiro kilencet cserélt, csak Krstovic és Andzouana maradt a pályán a kezdőjátékosok közül, a Fradinál pedig csak Botka volt az új arc. A második félidőben a DAC védekezőbb felfogásban folytatta, de Dimun révén veszélyes tudott lenni Dibusz Dénes kapujára.

Az 1368 néző a helyszínen (és a több mint 10 ezer néző a DAC YouTube-csatornáján) egy taktikailag rendkívül éretten játszó hazai csapatot és egy szenvedő Fradit látott a pályán a 2. félidőben is.

A DAC a második játékrészben is szimpatikusan futballozott, a cseresor is kitett magáért, Hahn a 71. percben éles szögből kapufát lőtt. A szurkolók több alkalommal is vastapssal jutalmazta a sárga-kékek akcióit.

Az utolsó negyedórában a Győrből próbajátékra érkezett magyar tehetség, Vitális Milán is szerepet kapott a sárga-kékeknél, akik valószínűleg nem kicsit meglepték az esélyes Ferencvárost a teljesítményükkel.

Az utolsó tíz percben Moumou pecsételhette volna meg a Fradi sorsát, a túloldalon a friss igazolás, Fortune Bassey hagyott ki ziccert, gól viszont már nem született.

A DAC összességében teljesen megérdemelten győzte le a mérkőzés nagy részében elképzelés nélkül focizó Ferencvárost. A sárga-kékek téli felkészülése a törökországi edzőtáborral folytatódik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?