Sosem tartottak még ilyen foci-világbajnoki sorsolást

vb_labda_2022

A labdarúgó-világbajnokságok 92 éves története alatt korábban még sosem fordult elő, hogy úgy tartják meg a csoportok sorsolását, hogy nem tudni, pontosan mely válogatottak lesznek ott a tornán.

Jelenleg a 32 résztvevő országból csak 29 neve ismert, a világjárvány és az orosz–ukrán háborús konfliktus következtében ugyanis csak júniusban zárul le a selejtezősorozat. A bizonytalan sorsú válogatottak a négyes kalapból várják a golyóhúzást, míg a többiek a FIFA világranglistája alapján kerültek besorolásra. A kivétel ezúttal is a házigazda, Katar automatikusan került be az első nyolcasba. Rajtuk kívül a többiek már a nagyágyúk közé sorolhatók, a két dél-amerikai mellett öt európai csapat került az első kalapba.

A második vonalban is találni kiemelkedő futballkultúrájú válogatottakat, vélhetően a legtöbben szeretnék innen elkerülni a hollandokat, a németeket, vagy a horvátokat. A harmadik kalapban az afrikai országok fekete lóként mindig veszélyesek, de a szerbek, vagy a Lewandowski fémjelezte lengyelek is nehéz ellenfélnek számítanak. A negyedik nyolcas válogatottjai a papírforma szerint nem sok vizet zavarnak majd a november 21-én kezdődő vb-n, de minden tornán akad egy-egy meglepetéscsapat, így őket sem szabad lebecsülni.

A csoportkörben - az európaiak kivételével - azonos zónából érkezettek nem kerülhetnek össze.

Érdekes

Foci-vb 2022, csoportkör, a kalapbeosztás:

1. kalap: Katar (házigazda/51. hely a világranglistán), Brazília (1.), Belgium (2.), Franciaország (3.), Argentína (4.), Anglia (5.), Spanyolország (7.), Portugália (8.)

2. kalap: Mexikó (9.), Hollandia (10.), Dánia (11.), Németország (12.), Uruguay (13.), Svájc (14.), Egyesült Államok (15.), Horvátország (16.)

3. kalap: Szenegál (20.), Irán (21.), Japán (23.), Marokkó (24.), Szerbia (25.), Lengyelország (26.), Koreai Köztársaság (29.), Tunézia (35.)

4. kalap: Kamerun (37.), Kanada (38.), Ecuador (46.), Szaúd-Arábia (49.), Ghána (60.) – Peru (22.) vagy Ausztrália (42.) vagy Egyesült Arab Emírségek (68.), Costa Rica (31.) vagy Új-Zéland (101.), Wales (18.) vagy Skócia (39.) vagy Ukrajna (27.)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?