„Sokat tesz a közösségi médián keresztüli dezinformálás" - Dr. Ipóth Szilárd

t
Komárom |

Dr. Ipóth Szilárdot, komáromi orvost kérdeztük arról, hogy miként vélekedik a mai államfőválasztásról.

Mit gondol a választásokról?

Minden bizonnyal a részvételi arány 50% körüli lesz. Ami az államfőválasztásokat illeti, mindig is alacsonyabb a részvétel, mint a parlamenti választásokon. Ennek két oka lehet. Az egyik, hogy az emberek többsége tudatosítja, hogy Szlovákia nem elnöki demokrácia alatt működik, hanem parlamenti döntéshozatallal. Az elnök nem tudja komolyabban befolyásolni a belpolitikát, inkább a külpolitika az ő hatásköre. A másik ok az a közösségi médiában terjedő dezinformálás, amivel olyan közhangulatot teremtenek, hogy a lakosság érdektelenné válik. A kis részvétel azoknak kedvez, akik próbálnak irányítani, dezinformálni. 

Mi a véleménye arról, hogy nincs női induló?

Szomorúnak tartom, hogy nincs női induló. Azonban nem vagyok meglepődve, ugyanis az a kampány, ami folyt az elnökasszony ellen - mégis keményen állta a sarat, de egy családanya ő is -, teljesen megtudom érteni a döntését. 

Mennyire befolyásolhatta volna a választási kedvet egy női induló?

Nem állítanám, hogy nagyobb lenne a választási kedv. Ha a jelenlegi államfő újra indult volna, akkor talán jobban megmozdulnak az emberek. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?