Sárgasággal fertőzött epret kaptak a diákok egy szlovákiai iskolában

diak k

Egy kiszucai alapiskolában a gyerekek sárgasággal fertőzött epret kaptak a menzán. Az állam nagyszabású ellenőrzést indított.

A Lengyelországból behozott, fertőzött epret a diákok az ebédjük mellé kapták, egészséges desszertként. Az Állami Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Felügyelet (ŠVPS) az eset miatt razziát indít, melynek középpontjában a nálunk is forgalmazott gyümölcs áll.

A szennyezett epret egy Zsolna környéki kiskereskedő szerezte be. Az ŠVPS igazgatója, Jozef Bíreš elmondta, a gyümölcs illegálisan érkezett Szlovákiába, és nem jelentették be a szállítmányozási rendszerbe.

Az 500 grammos csomagolású epret a karásznói (Krásno nad Kysucou) alapiskolában osztották szét a gyerekek között a menzán. Az egyik szülő vette észre otthon a gyanús tételt, és azonnal értesítette az ellenőröket.

A diákok közül többen a menzán, mások hazafelé menet fogyaszthatták el a fertőzött gyümölcsöt. A hatóságok azt kérik az érintett szülőktől, figyeljék az esetlegesen kialakuló tüneteket, és ha gyermekeiknél gyomorpanaszokat, hányást, lázat, illetve a bőr elszíneződését tapasztalják, azonnal keressék fel a háziorvosukat.

(markíza)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?