Kovács István: „Összecsengett a lelkem Kárpáthy Zoltánnal”

A romantikus hős már gimnazista korában ébredezett az egyéniségében?

Nincs ilyen emlékem magamról. Nagyon sokat olvastam, így a romantikus regények engem sem kerültek el. Lehet, hogy ez nagymértékben befolyásolta az érzelmi fejlődésemet. És a filmek! Édesanyám moziüzem-vezetőként dolgozott. Biztosan többet voltam moziban, mint bármelyik korombéli srác. Mindig tudtam, mit vetítenek. Ha az édesanyám nem engedte meg, hogy beüljek egy „nem nekem való” filmre, elköszöntem tőle, és a külső lépcsőn beslisszoltam a gépházba. A mozigépész sosem küldött el. Kovács néni fiának szabad volt hozzá az út. Odaültem a vetítőgép mellé, és az üvegablak mögül néztem a filmet. Színházba is korán elkezdtem járni. Gimnazistaként már bérletem volt a Nemzetibe.

Kik voltak akkoriban a kedvenc hősei?

Rákóczi hadnagya és Tulipános Fanfan. Nem csalás, nem ámítás: előbbit harminckétszer láttam. Bitskey Tibor játszotta a címszerepet. Teljesen lenyűgözött. Mondatról mondatra el tudnám mesélni ma is a történetet. A kor nagy romantikus filmje volt. Óriási siker. Akárcsak a Királylány a feleségem. Gérard Philipe alakította Tulipános Fanfant. Mellette a gyönyörű Gina Lollobrigida! Olyan dekoltázst, mint amilyen neki van a filmben, még az utcán sem láttunk akkoriban.

A főiskolán már voltak apró jelei annak, hogy a magyar film egyik romantikus hőse lesz?

Nem, nem volt ilyen. Nem is tudom, mit láttak bennem a tanárok. Vakmerő fiú voltam. Fel sem merült bennem, hogy nem vesznek fel. Más tervem nem is volt. Óriási szerencsének tekintem, hogy elsőre bejutottam, méghozzá Várkonyi Zoltán osztályába, aki egyszerre volt jeles film- és színházi rendező, s a Vígszínház igazgatója.

Hány Jókai-regényt olvasott el ifjúkorában, még mielőtt eljátszotta volna Kárpáthy Zoltánt?

Nem mondhatom, hogy diákként éjt nappallá téve Jókait olvastam. Maupassant vagy Moravia jobban érdekelt. De még előttük Roger Martin du Gard. Őt már nyolcadikos elemistaként olvastam. Jókai? Már arra sem emlékszem, hogy kötelező olvasmányként vettem a kezembe, vagy magamtól. A regényeiből készült filmeknek viszont örültem. A Rab Rábyban még kiskatonák voltunk Huszti Péterrel. A kőszívű ember fiaiba Várkonyi az egész osztályunkat elvitte. A fiúk bécsi diákok voltak, a lányok a báljelenetben kaptak egy-egy mondatot. A Vígszínház társulatába hárman szerződtünk az osztályból. Dőry Virág, Tahi Tóth László és én.

Mi az előtörténete annak, hogy Várkonyi önt választotta Kárpáthy Zoltán szerepére?

Ezzel kapcsolatban mindenre pontosan emlékszem. Ibsen drámáját, a John Gabriel Borkmant játszottuk a Vígszínházban. Tahi Tóth Lászlóval felváltva formáltuk meg Erhardt szerepét. Ő az, aki nem engedi, hogy tönkretegyék az életét. Óriási szereposztással ment a darab. Páger Antal, Sulyok Mária, Bulla Elma... Lejöttem a színpadról, és tíz perc volt még hátra az előadásból. A büfébe mentem, ott vártam, hogy szólítsanak a tapsra. Egyszer csak nyílik a társalgó ajtaja, és beviharzik Várkonyi. Ő sosem sétált. Rohant, vágtatott, lobogott utána a kabátja. A színházba este csak akkor jött be, ha játszott. De aznap este nem játszott. Meg is dermedt mindenki, hogy mi van? Ott ültem, a kollégákkal beszélgettem, amikor hallom, hogy „Kovács, jöjjön ide”. Tessék, tanár úr! „Ha végzett, várom a portán!” Magázódtunk. Mivel nem voltam vele semmiféle privát nexusban, megijedtem. Elképzelni sem tudtam, mit akarhat tőlem. Előadás után átöltöztem, ő lent várt, és jelezte, hogy üljek be a kocsijába. Minden pillanat szokatlan volt. Már ez is. Hogy a nagy Renault-ban ülök mellette, és megyünk Pasarétre, mert ott lakott. Egyetlen szóra sem emlékszem abból, hogy miről beszélgettünk. Szemere Vera, a felesége kedves, bűbájos teremtés volt. Az ő társaságában megkönnyebbültem kicsit. „Whisky?” – kérdezte Várkonyi. Én? Whiskyt? Életemben nem ittam. Minden csupa meglepetés volt. Várkonyi átment a másik szobába, majd jött vissza az itallal. Kisvártatva újra eltűnt, és már hozta is a hóna alatt a szürke forgatókönyvet. „Tessék, maga játssza!” Így lettem Kárpáthy Zoltán. Várkonyi részéről el volt döntve.

Ohne próbafelvétel?

De még csak felkérés vagy hosszú telefonbeszélgetés sem, ami később, más filmeknél volt. Váratlanul történt az egész. Ölembe hullott a manna.

És örömében szinte repült haza, Zuglóba?

Édesanyám már aggódott, hogy hol maradtam ilyen sokáig. Előadás után ugyanis mindig mentem haza. De nagy volt az öröm, amikor elmondtam, hogy én leszek Kárpáthy Zoltán. Anyám is, a húgaim is boldogok voltak. Lelkes ifjúként még aznap éjjel elolvastam a forgatókönyvet. Napokba telt, míg magamhoz tértem az eufóriából. A lelkem összecsengett a szereppel és a korral. A forgatáson nagyon jól éreztem magam ebben a miliőben, viselkedési formában, a kosztümökben. Semmi nem volt idegen. Pedig senki nem tanított arra, hogyan kell viselni egy korabeli jelmezt, hogyan kell közlekedni benne, mégsem esett nehezemre.

Várt valamiféle segítséget Várkonyitól, vagy azt mondta: Kárpáthy Zoltán én vagyok?

Munka közben Várkonyi már nem elemezte a szerepet. Instrukciókat sem adott senkinek, hogy mit gondoljon a figuráról, hogyan értelmezze ebben vagy abban a helyzetben. Ő pontosan tudta, kire miért bízta azt a szerepet. Az idősebb kollégákkal más volt a helyzet. Őket már jól ismerte a korábbi évekből. A történetet elolvastam, tudtam, miről van szó, értettem a mondanivalót, Várkonyi pedig csak annyit mondott: „Itt bejön, ott kimegy, amott leül”. Nem volt mély elemzés, hogy mikor mire kell gondolnom. Roppant büszke vagyok arra, hogy a Kárpáthy Zoltán forgatásán miattam csupán egyetlenegyszer kellett megismételni egy jelenetet.

Kiesett egy pillanatra a szerepből?

Olyan nem volt. Agárdi Gábort kellett párbajra hívnom. Kesztyűvel kétszer arcon kellett csapnom. Fekszik az ágyban, odalépek hozzá, megfogom a grabancát, és a bőrkesztyűmmel jobbról-balról megpofozom. Őt, a legendát, akit én annyira tisztelek és szeretek! Hogy jövök én ahhoz, hogy ilyen csúnyán viselkedjek vele? Feltámadt bennem valamifajta visszatartó erő. Nem is volt meggyőző, ahogy arcon legyintettem. „Jó, álljunk meg!” – szólt Várkonyi. – „Ne simogasd, csapd meg!” Igenis, tanár úr! De harmadszorra sem sikerült. Egyre kínosabb volt a helyzet. Akartam, de nem ment. Három perc szünet. Agárdi félrehívott. „Ide figyelj, ha nem vágsz pofon rendesen, én váglak szájon, de úgy, hogy megemlegeted!” Nevettünk egy jót, és a következő felvétel már tökéletesre sikerült. „Ez az!” – ujjongott Várkonyi.

Darvas, Latinovits, Ruttkai Éva, Venczel Vera és a többiek! Micsoda szereposztás! Egy egész színészmúzeum. Filmbeli kollégái közül majdnem mindenki elment már. Fájdalmas lehet sorra venni őket.

Darvas Ivánhoz nagy barátság fűzött. De nem ott és akkor. Később. Ő is Zuglóban lakott. Összejártunk. Ő mint tapasztalt nős ember tanácsokat adott nekem, az ifjú házasnak. Sokat nevettünk. A Vígszínházban együtt játszottunk. Nagyon szerettem őt.

Latinovits Zoltán?

Ő volt az egyetlen, akivel nem voltam baráti viszonyban, bár fontos volt számomra a szakmából. Vele nehéz volt barátkozni. Nagyon korrekt kapcsolatban voltunk, csak nem barátiban. Ruttkai Évával akkoriban már feszült volt köztük a hangulat. Keszthelyen, a forgatás vége felé volt egy nagy vacsora a stábnak. Éva és Zoli látványosan távolodtak egymástól. Velem akkor is kedves volt Éva. Lehet, hogy csak én feltételezem, hogy Zolit ez zavarta. Talán azt képzelte, hogy Éva nőként közeledik felém. Nem tudom. A forgatókönyvembe mindenesetre azt írta: „Csak arra kérlek, Pista, ne légy kapitalista!” Mire gondolhatott vajon? Azóta sem tudom megfejteni.

Venczel Verával a magyar film egyik legvarázsosabb szerelmespárját alkották. Tudtak róla?

Mi ezt máshogy éltük meg. Verocskát ötödikes kora óta ismertem. A középső húgom osztálytársa volt. Gyerekkoromban sokat volt nálunk, a húgom meg náluk. Hetedikes fiú voltam, és az a két év különbség akkoriban már számított. A középiskolás éveinkben nem találkoztunk. A felvételijénél, amikor én már másodéves voltam a színművészeti főiskolán, egyszer csak megláttam őt. Megörültem neki. Nagyon felerősödött a barátságunk. A világ legédesebb embere, legédesebb kolléganője volt. Mintha testvérek lettünk volna. Anyám is úgy kezelte őt, amikor nálunk volt.

A Kárpáthy Zoltán téli jeleneteit a Dunán vették fel. Igaz, hogy hibázott a dublőre, és csak ezért történhetett meg, hogy önnel forgattak a beszakadt jégen?

Pontosan így volt. Úgy indult az egész, hogy a vízügyesek hívták a stábot, hogy most kellene forgatni, mert pár napon belül elolvad a jég, és egy évet kell majd várni rá. Rohanva mentünk. Ez volt az első forgatási napom. A jeges rész. Ott várakoztam a parton. Tőlem távolabb állt egy fiatalember ugyanolyan jelmezben, mint én. Nagyon meglepődtem. Miért? Hiszen nincs statisztéria! Kérdeztem Várkonyit, hogy tanár úr, és az a srác ott? „A maga dublőre!” Az enyém? Rohadt módon sértette az önérzetemet. „Veszélyes jelenet, beszakadhat a jég!” – nyugtatott Várkonyi. Én akkor is meg tudnám csinálni, gondoltam. Ott álltak készenlétben a vízügyesek. Ha ki kell menteni a vízből, kimentenek. A sráccal kezdték, a távoli képekkel. Nem voltam ellendrukker, de rém ügyetlen volt a fiú. Sorra elrontotta a felvételeket. Várkonyi megelégelte. „Menjen maga!” – mondta. Én meg csak erre vártam. Boldogan mentem. A feszültség, amely addig felgyülemlett bennem, jól jött a felvételhez. De baromira hideg volt a víz. Rendkívül erős volt a folyó sodrása. A jégbe kapaszkodtam. Ha nem sikerült volna, beszippant a sodrás a jég alá, és annyi! Bele sem merek gondolni. Szerencsére sikerült megtartani magam a jégen, és ki tudtam evickélni. Nem volt szükség segítségre.

Az árvízjelenethez másfél méter magas vízzel árasztották el a díszletet. Ott sem izgult?

Kispesten, a Kopott Bárónő Strandján vettük fel a jelenetet. Az ott lakók hívták így a helyet. A medence gödrében építették fel a díszletet. Ott a lovammal volt nagy kalandom. Akkoriban tanultam lovagolni, pár nappal korábban ültem először nyeregben. Csodálatos versenylovat kaptam, de az nem mehetett bele a vízbe, nem kaptunk rá engedélyt. A vágóhídról hoztak másikat, egy hasonló lovat, ugyanolyan fehér folttal a homlokán. Az ő hátán viszont soha nem ült senki, és vízben sem volt még. Megúsztuk mindketten. A ló is meg én is. Nem is vitték vissza a vágóhídra. Úgy megszerette őt a stáb, hogy elhelyezték egy kertészetben, igavonónak. Megmentették az életét.

Szlovákiában is forgattak, Vöröskő várában, amelyet egykor gróf Pálffy Miklós, a híres törökverő kapott meg hozományként. Onnan is vannak emlékei?

Isteni hely volt. De le kellett állni néha, a turisták miatt. Más idők jártak arrafelé a hatvanas években. Akkoriban még nem volt nagy barátság a két nép, szlovákok és magyarok között. Kaptunk csúnya megjegyzéseket a vár szlovák látogatóitól.

Van egy híres amerikai–francia film, a Szereti ön Brahmsot? Ingrid Bergman, Anthony Perkins, Yves Montand. Ismeri?

Hogyne ismerném? Én szinkronizáltam Anthony Perkinst. Állati jó film!

Arról jutott eszembe, hogy megkérdezzem, végül is szereti ön Jókait?

Igen, szeretem! A Kárpáthy Zoltán meghatározó film marad az életemben.