Zmeták Ernőre emlékeztek Párkányban

Párkány |

<div>Zmeták Ernő festőművész, műgyűjtő és mesterei, Aba-Novák Vilmos, Szőnyi Gyula, Harmos Károly alkotásaiból nyílt kamarakiállítás.&nbsp;</div>

A tárlatmegnyitón megjelent Kováts Kristóf, Aba-Novák unokája, és Magdaléna Klobučníková, az érsekújvári Zmeták Ernő Galéria vezetője. A meghívást több jeles hazai és külföldi magángaléria, képzőművész, zenész, irodalmár és művészettörténész is elfogadta.  Zmeták Ernő Párkányban élő unokahúga rendszeresen szervez tárlatokat, amelyekre – mint mondja – olyan embereket hív, akik szeretik a művészetet. Feladatának érzi, hogy továbbvigye a Zmeták-hagyományt, a képzőművészet támogatását. Korábban a Gerő Ervin és Nyilasi Tibor magángyűjteményekben fellelhető, a közönség által ritkán látott alkotásaiból rendezett kamarakiállítást. A rendezvényen Aba-Novák Vilmos, Szőnyi Gyula, Harmos Károly és Zmeták Ernő ritkán kiállított alkotásait csodálhatta meg a közönség. „Ernő bácsit adakozó, kedves embernek ismertem. Mikor édesanyámmal meglátogattuk, egy borítékban pénzt adott nekünk, és lelkünkre kötötte, hogy az utolsó fillérig költsük el. Szabadkozásunkra csak annyit mondott, nagyapámtól ő oly sok jót kapott, hogy azt élete végéig sem tudná viszonozni” – mesélte lapunknak Kováts Kristóf, Aba-Novák Vilmos unokája. Nagyapját, a barbár zseniként emlegetett magyar festőlegendát személyesen ugyan nem ismerte, de a művészet pártolását ő is feladatának tekinti. Leányfalun alapított magángalériát, ahol rendszeresen szervez kiállításokat. Magdaléna Klobučníková, az érsekújvári Zmeták Ernő Galéria vezetője rövid előadást tartott. Zmeták Ernő köztereken látható alkotásaira hívta fel a figyelmet. Zmeták mozaikjai és monumentális alkotásai Pozsonyban, Selmecbányán, Privigyén, Bajmócon, Rabcsán és Lándokon is fellelhetők.  
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?