Veszélyes lehet a piacon vásárolt sajt és tojás fogyasztása

Galánta |

<p>A Galántai járásban, ahogy az ország többi részén is, évről évre csökken a szalmonellás megbetegedések száma. A közegészségügyi hivatal a nyári szezonban ennek ellenére fokozott óvatosságra int, és arra, hogy körültekintően vásároljunk a piacokon és a boltokban is. Idén eddig júniusban állapították meg a legtöbb fertőzést.</p>

Iveta Šuleková, a Galántai Regionális Közegészségügyi Hivatal megbízott igazgatója szerint a megbetegedések számának csökkenése mögött a büfék és éttermek egyre magasabb színvonala is áll, az üzemeltetőket ugyanis szigorúan ellenőrzik. A változékony időjárás is közrejátszik, hidegebb időben ugyanis kevesebben látogatják a fürdőket. „Komolyabb fertőzések szerencsére nem fordultak elő eddig. A helyzet javulása összefügg azzal is, hogy a lakosok jobban odafigyelnek a minőségre. Folyamatosan figyelmeztetjük az embereket minden apróságra, ami veszélyes lehet, például hogy harminc fokos hőségben ne vásároljak tojást a piacon, ha az nincs hűtőszekrényben. Veszélyes lehet az út menti árusoktól, vagy vásárokban vett sajtok fogyasztása is, ha azokat nem tárolják hűtőszekrényben. A hétvégén tartott galántai vásárban is szabtunk ki emiatt büntetést. A gyümölcsöknél már nem olyan nagy a veszély, de a piacon, a melegben természetesen azok is hamarabb romlanak” – mondta Šuleková.
Júliusban a kampylo baktérium okozott hasmenéses megbetegedéseket. A baromfit tartják a fertőzés fő forrásának, főleg ha a húst nem hőkezelik megfelelően. A grillezéseknél is oda kell figyelni, hogy a hús jól átsüljön. „A fertőzés egyik forrása lehet az automatákból származó nyers tej, ezért hangsúlyozom, hogy ezt a tejet fogyasztás előtt fel kell forralni, és ha műanyag palackban tároljuk, azt csak egyszer használjuk, mert az egyszerű vizes öblítés nem távolítja el a baktériumokat. Melegben azonnal hűtőbe kell tenni a tejet” – mondta a hivatal vezetője. Júniusban a járásban hatvanöt szalmonellás megbetegedést állapítottak meg, huszonnégy esetben vélhetően sütemények okozták a betegséget, továbbá a tojás és a baromfihús volt a fertőzés fő okozója.
B. Juhos Melinda

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?