Véradás a szalagavató jegyében

KZG-véradás
GALÁNTA |

A Kodály Zoltán Gimnázium végzősei véradással tették emlékezetesebbé a szalagavatójukat. A galántai kórházban huszonketten adtak vért a hematológiai osztály diákoknak szóló kampányán.

Három évvel ezelőtt, a Covid-19 világjárvány idején indította el a galántai Penta Hospitals kórház hematológiai osztálya a rendhagyó szalagavatókat.

„Mivel a november a szalagavatók és a diáknap hónapja, a kórház szeretett volna valami egyedivel kedveskedni az érettségire készülő diákoknak, illetve megköszönni nekik, hogy gondolnak másokra és eljönnek vért adni. Az ötlet abban az időszakban született, amikor nem lehetett szalagavatókat tartani, de mivel közkedveltté vált, megtartottuk a hagyományt”

– tájékoztatott Bianka Krejčíová, a Penta Hospitals kommunikációs osztályának vezetője. A galántai Kodály Zoltán Gimnázium a kezdetektől bekapcsolódik a programba. Idén Csomós Benkovics Szilvia tanár szervezésében vettek részt az iskola 4.A, 4.B és 8.G osztályos diákjai. A végzős évfolyam 66 diákjából 32 ment el a véradásra, közülük sokan először, de elmondásuk alapján nem utoljára.

„Nagyon pozitív élményekkel gazdagodtunk. Mindnyájan megtapasztalhattuk, hogy számos előnye van a véradásnak, például megtudhatjuk, milyen a vércsoportunk, kiderül, ha esetleg valamilyen betegség lappang bennünk, de leginkább a jóérzést emelték ki a diákok a véradáson. Többen felajánlották vérüket egy szenci diáknak, akit a pozsonyi kórházban ápolnak. Szeretnénk másokat is arra biztatni, hogy szánják rá az időt és menjenek el vért adni”

– nyilatkozta lapunknak Csomós Benkovics Szilvia osztályfőnök. A galántai kórház hematológiai osztályán szalagavatói tortával, alkoholmentes pezsgővel és apró ajándékokkal kedveskedtek a véradó diákoknak.

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?