Újraállították Szilágyi Dezső emlékplakettjét a Tarajkán

Tarajka
Magastátra |

A 19. századi politikus, jogász, egykori igazságügyi miniszter bronzplakettje 80 év kihagyás után került rá ismét a Magas-Tátra első kilátójának falára.

A Tarajkán (Hrebienok) ma elsősorban a felvonó környéke, s az onnan szétágazó turistautak vonják el a kirándulók figyelmét. Néhány száz méterre található innen a Szilágyi Dezső-kilátó, ami 1945 óta gyakorlatilag csonka volt, ugyanis az erre erősített 19. századi magyar politikusra emlékeztető bronzplakettet eltávolította a korabeli csehszlovák államhatalom. Meglehetősen hosszú hiátus ért hát véget, amikor csütörtök koradélután újra felkerült az építmény falára az eredeti emlékjel tökéletes mása a Magyarországi Kárpát Egyesület (MKE) és a Sine Metu Egyesület összefogásából. A 12 ezer eurós összköltség felét előbbi, negyedét pedig az utóbbi szervezet állta, míg a fennmaradó részt közadakozásból teremtették elő. Utóbbi még mindig zajlik, még egy kisebb összeg szükséges a lezáráshoz. Az esemény egyébként az MKE alapításának 150. évfordulója alkalmából tartott magas-tátrai ünnepi hét programsorozatába illeszkedik.

Galéria

Az avatón Wehner Géza, az MKE elnöke úgy fogalmazott, ez a kilátó voltaképpen az egyesületük „pantheonja“. Ő, és a Sine Metu részéről Orosz Örs – aki a Szövetség színeiben egyben a Nyitra megyei turisztikai bizottság vezetője – méltatták Szilágyi Dezső alakját, akit a korabeli turizmus legnagyobb támogatójaként tarthatunk számon. Tudvalevő volt, hogy rendívüli módon lelkesedett a természetért, s szabadidejének egy jelentős részét a Magas-Tátrában töltötte.

A kilátót nem sokkal Szilágyi halála után, közadakozásból építették. Az 1904 augusztusában kihelyezett domborművet Istók János készítette, akinek munkája nyomán most Éliás Ádám szobrászművész alkotta meg újra az emlékjelet. Orosz Örs elmondta, a Szlovák Műemlékvédelmi Hivatal eperjesi kirendeltsége elfogadta és támogatta a kezdeményezésüket, miszerint a műemléket az eredeti formájában állítsák helyre. Augusztus végén az eperjesi kirendeltség műemlékvédelmi bizottsága még döntést fog hozni arról, hogy a rézplakett alatti kiegészítő táblán hány nyelven szerepeljen a felirat, s milyen anyagból készüljön.

Az avatás végén a jelenlevők egy időkapszulát is elhelyeztek a torony oldalánál, amelybe részben és többek között a Varga Gábor által a Magas-Tátra különféle jeles helyszíneiről, pontjairól összegyűjtött 150 kődarab is szerepel.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?