Újra „virágzik” a kistárkányi aranypart

tiszapart
Kistárkány |

Az ország keleti csücskénél, a hármashatárnál kanyargó kistárkányi Tisza-part évtizedekkel ezelőtt az ország egyik leglátogatottabb szabadstrandja volt. A helyiség vonzereje megmaradt, de az aranyló homok és a rendezett folyópart már közel nem olyan, mint annakidején. A helyiség ettől függetlenül az idei szezonban is viszonylag nagy látogatottságnak örvend, a fürdőzők mellett sokan a folyóhoz közeli területen sátoroznak. 

A közel 1200 embernek otthont adó település közigazgatási területét több kilométer hosszan érintő Tisza-part ideális hely a pihenésre. A helyi önkormányzat a folyó adta lehetőségek kapcsán mindig komoly lehetőséget látott a falusi turizmusban, de nagyobb fejlesztésre jelenleg nincs lehetőség, mert egy szigorúan védett területről van szó, ugyanis a térség az úgynevezett ramsari csoportba tartozik. Az évtizedekkel ezelőtt aranyhomokos partjáról és langyos, tiszta vízéről emlegetett Tisza folyó kistárkányhoz közeli szabadstrandja már valamivel elhanyagoltabb állapotban van, de a forró nyári napokon még most is több tucatnyi strandolóval találkozhatunk a parton. A 70-es és a 80-as években, amikor a kistárkányi Tisza-part a fénykorát élte, a legelszántabbak már május elsején megmártóztak a folyó vizében, a melegebb hónapok beálltával pedig több százan lepték el a partot. Harminc-negyven évvel ezelőtt még sátrakat és úszógumikat lehetet kölcsönözni a strand sörkertjéből. Nyáron helyi vállalkozók üzemeltették a büféket, a legutolsókat nagyjából tizenöt évvel ezelőtt zárták be. Ahogy azt Kondás Aranka, a helyi kulturális élet egyik fő mozgatórugója lapunknak elmesélte, a szóban forgó aranypartra nem csak a faluból jöttek az emberek, hanem jóval távolabbról is. „Furcsán hangzik, de a folyó puha, homokos partja az akkor még működő állami gazdaságnak is köszönhető volt. Április 24-én kihajtották a tehéncsordát a folyó partjára. A tehenek naponta kétszer lementek a folyóhoz, így az egész lapájt átgyúrták a lábaikkal. Mivel május elsejétől már csak a fenti kutakból ittak, a fellazított partot a folyó vize kisimította. A part hosszú és egyenletes, a homok aranysárga, a folyó vize pedig kristálytiszta volt. Ebben rejlett a kistárkányi aranypart vonzereje. Valóban igaz, hogy a part már nem olyan mint régen, de az emberek még így is szeretik” – mondta lapunknak korábban Kondás Aranka.

 

tisza

Régi kedvenc

A barátaimmal az elmúlt hétvégén mi is kipróbáltuk a sátorozást a Tisza partján. Mivel jómagam gyerekként számtalanszor megmártóztam a Tisza vizében és többször is sátort vertem a közelében, egy igazi időutazásban volt részem. De a baráti társaságunk szinte összes többi tagja is hasonlóan vélekedett, akik szintén az aranypart közelében nőttek fel vagy töltötték ott el gyerekkoruk legszebb éveit. Nem tagadás, a szabadstrand és környéke már közel nincs olyan állapotban, mint amilyenben legutoljára a kilencvenes évek elején volt, de meglepetésünkre most is legalább egy tucatnyi sátorozóval és megannyi strandolóval találkoztunk. A folyó partja tiszta és rendezett, a felsőbb, füves szakasz frissen kaszált. Az előző évekkel ellentétben az is meglepetés volt számomra, hogy a régi, törött padokat újra cserélték, helyenként pedig szemetes kosarakat is találtunk, melyekben látszólag rendszeresen cserélik a megtelt zsákokat. A sátorozók és strandolók számára egy helyi vállalkozó által működtetett büfé is a rendelkezésre áll, melyben csapolt sörök és egyéb frissítő italok, gyorsételek és lángos is kapható.

„Nagyon szeretjük ezt a helyet, negyven éve ide járunk. Gyerekként szinte minden nyarat itt töltöttem, s amióta gyerekeim vannak, őket is rendszeresen elhozom. Az évek során persze sok minden megváltozott a Tisza mentén, de mindig nagy örömmel verünk mellette sátrat”

– zárta az egyik édesapa, aki családjával éves rendszerességgel jön el Kassáról a kistárkányi aranypartja. A meteorológusok előrejelzése szerint az elkövetkezendő másfél hétben ismét kánikula várható, az SHMÚ kedd délelőtti jelentése szerint a kistárkányi aranyparton és annak közelében napközben akár a 32-34 Celsius fokot is elérheti a hőmérő higanyszála. Ennek fejében jómagam és barátaim nevében is bátran ajánlom az aranypartot mindazoknak, akik egy kellemes és csendes, Tisza-menti kikapcsolódásra vágynak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?